VMKSZ Tábor 2018

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség büszkén jelenti be, hogy 2018. július 16-20. között sikeresen megtartotta első jótékonysági gyerektáborát. A kezdeményezés célja olyan gyermekek táboroztatása volt, akik számára idén még nem biztosítottak hasonló sportfoglalkoztatást.

A napközis jellegű táborban 13 általános iskolás gyermek vett részt, fiúk és lányok vegyesen. A kiválasztásban nagy segítséget jelentettek a veszprémi testnevelőtanárok, akikhez bátran fordultunk segítségért, hiszen kiváló pedagógusként ők jobban ismerik a gyerekeket.

Az egyhetes programsorozat alatt rengeteg sportfoglalkozáson vettek részt a táborozók és felügyelőik. Délutáni program keretében a strandkézilabdával is megismerkedhettek a gyerekek, akik nagy élvezettel igyekeztek elsajátítani ezt az egyedi játékot. A kézilabda mellett kalandparkozásra is sor került a Sobri Jóska Kalandparkban, ahol szintén egy sportos napot sikerült eltölteni.

A visszajelzések alapján a tábor elérte célját, a gyerekek nap mint nap új élményekkel tértek haza.

A tábor költségeit a januárban megrendezett HandBál tombolajátékából befolyt összeg fedezte, így a gyerekek és családjaik számára a tábor költségektől mentes volt. Az étkezés magába foglalta a reggelit, az ebédet és az uzsonnát is.

Fontos kiemelni, hogy a tábor óriási sportbaráti összefogás eredménye. A környező sportegyesületek és szervezetek segítsége példaértékű volt, melyet ez úton is köszönünk. Öröm látni, hogy szinte azonnal segítséget nyújtott mindenki, és egy jó cél érdekében a sport ismételten összekovácsolta közösségünket.

Bízunk benne, hogy sikerül hagyományt teremtenünk, és jövőre is ugyanilyen elszántsággal és odaadással kerül megrendezésre a VMKSZ Tábor.

Akik a táborhoz segítséget nyújtottak:

  • Alsóörsi Strand
  • Balaton Ré-Busz 98 Kft. – utazás
  • Éles József – sportcsarnok, eszközök, pólók
  • Földesi Csaba – edzés
  • Gulyás Péter – edzés
  • HandBál és vendégei
  • Kovács István – edzés
  • Mikrohungária Sport Kft. – pólók, sapkák
  • Napraforgó Óvoda és Bölcsőde, Alsóörs – étkezés
  • Sobri Jóska Kalandpark
  • Szobol Zsolt – edzés

 

A Magyar Kézilabda Szövetség oldalán megjelent cikk a táborral kapcsolatban: http://keziszovetseg.hu/v2h/003/003/p_003.asp?p_hir_kod=566&p_hir_kod_ev=2018&p_fo_cim=Gyerektabor%20Veszpremben

0 Shares