Az MKSZ tisztújító Közgyűlése, Veszprém megyei kitüntetés átadásokkal

Budapesten megtartotta tisztújító és éves beszámoló küldöttgyűlését a Magyar Kézilabda Szövetség, amely megválasztotta tisztségviselőit.

A nagy számban megjelenő 122 fő küldött újabb négy évre egyhangú döntéssel bizalmat szavazott a Dr. Kocsis Máté vezette elnökségnek, a férfi szakágért felelős alelnök Nagy László, a női szakág felelőse szintén alelnökként Pálinger Katalin lett, az elnökségben pedig helyett kapott a balatonfüredi illetőségű Csermely Péter mellett Görbicz Anita, Györfi János, Kis-Máténé Kirsner Erika, Marosi László, Oláh Sándor, Radulovics Bojana és Dr. Tállay András.A felügyelő bizottság elnökévé Dr. Mezei Jánost, tagjaivá Kiss Istvánt és Zsódi Imrét választották.

A kézilabdázás elmúlt négy éve és a közeljövő tervei kapcsán Horváth Gabriella főtitkár; Bardóczy Gábor kormánybiztos; Zsiga Gyula szakmai igazgató; Dr. Mocsai Lajos, a TE rektora és a NEKA főigazgatója; Oláh Sándor, az Amatőr Tanács elnöke; Balássi Imre, az NB I-es Liga elnöke, Novák András operatív igazgató, Marosi László és Pálinger Katalin alelnökök, végül Dr. Kocsis Máté elnök szólalt föl.

A szövetség ezen országos fórumon átadta a 2019. évi kitüntetéseit is. Kézilabdázásért Érdeméremben Dr. Jámbor Attila, Dr. Kersch Ferenc, Komáromi Ákos, Dr. Soós Kálmán, Szabó Károly, Szappanos István, Tari Tibor és Vass Sándor részesült, míg a Török Bódog Életműdíjat Kovács László és Vanyus Attila vehette át. Elismerő oklevelet Buday Ferenc, Demény Gyula, Juhász István, Novográdecz Péter (posztumusz), Dr. Ökrös Csaba, Simon József és Székely Zoltán kapott.

Dr. Soós Kálmán

Egyetemi tanulmányai mellett aktív játékosként, majd edzőként is bizonyította sportág iránti szeretetét. 1969 – 1975. között a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem NB. I/B-s és NB. II-es női kézilabda szakosztály edzője, az 1980-1985 közötti időszakban a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség Főtitkára.
1975-től NB-s játékvezető, 1989-től 2000-ig nemzetközi játékvezető, 2870 mérkőzést, ebből 492 NB. I-es hazai bajnoki- és kupamérkőzést, nyolc világesemény során 197 nemzetközi és nemzetek közötti kupa és válogatott mérkőzést vezetett kézilabda játékvezetőként. A játékvezetői pályafutása után is aktív maradt, mint az MKSZ versenybírói keretének tagja, és mint játékvezetői ellenőr segíti a fiatal tehetséges játékvezetők karrierjét.
1997. óta a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség elnöke, 2012-től pedig az MKSZ Játékvezetői Albizottságának elnöke.
Tevékeny részese a Veszprém megyei sokcsapatos és sokszereplős kézilabda életnek, ahol aktív elnökként generálja azon törekvést, hogy átlátható, demokratikus, még szervezettebb, érdekcsoportokra támaszkodó legyen az utánpótlástól a felnőtt első osztályú NB-s csapatokig a megyei kézilabdavilág azáltal, hogy a csapatok, a játékos közösség, a közönség, a szponzorok és a média súlya és szerepe dominánsabb legyen a korábbiaknál. Az általa elkészített és elfogadásra került új alap dokumentumokba, az alapszabályba olyan elemeket is beépített, melyek a sokszereplősség, a demokratikusabb, az átláthatóbb, a bizottsági munkákra épülőbb tevékenységeket jelentik a sportágban, és amelyekből a végrehajtók, az előkészítők, a döntéshozók feladatai, valamint a felügyelő bizottsági rész helyesen válik el egymástól – a kézilabda sportágunk érdekében történő előrelépésként.

A Magyar Kézilabdázásért Aranyjelvény kitüntetés után 2019-ben a Magyar Kézilabdázásért Érdeméremben részesült.

Tari Tibor

A kézilabdázással való tevékeny kapcsolata 40 évre tekint vissza. Veszprémben általános- és középiskolai csapatban, illetve a Veszprémi Építők ifjúsági csapatában kezdett kézilabdázni, de már 14 és fél évesen a játékvezetés mellett kötött ki.
18 évesen lett az akkori országos NB-s játékvezetői keret legifjabb tagja Pongrácz Lászlóval, később pedig a Veszprémbe települő Tiba Andrással. Sok éven keresztül ő volt a legfiatalabb NB-s játékvezető hazánkban, aki a ranglétrát sorra bejárva a pécsi Tóth Jánossal fújhatta a sípot a Győri Rába ETO – Magyar Kábel NB I-es női mérkőzésen is. Amikor már magasabb osztályú mérkőzéseket vezetett, akkor Balatonalmádi férfi kézilabdaéletében vállalt jelentős szerepet addig, amíg a tóparti város férfi gárdája veretlenül megnyerte az NB. II-es bajnokságot.
1999-ben azon aktív és agilis csoport tagja volt, aki értelmezte és kidolgozta a kézilabda homokon, strandon űzött változatát, a mai strandkézilabda ősét; itt is az elsők között lett vizsgázott sípmester, később pedig versenybíróként is aktívan munkálkodik.
Megtanulta és tudja, hogy rendkívül hasznos, ha a játékvezető mindvégig szem előtt tartja a sérüléseket megelőzni szándékozó sportszerűséget, no meg a korrektséget – és erre a mérkőzés közvetlen résztvevőit is megtanítja, neveli – mint játékvezető. Ez nála mindig meg is nyilvánult verbalitásban, a két csapat játékosaihoz, az edzőkhöz, a sportvezetőkhöz való viszonyában és minden megnyilvánulásában és tettében.
Szakmájából adódó sportrendezvény szervezési ismereteire, ill. tapasztalatára támaszkodva több évtizede önzetlenül segíti a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség szakmai, szervezési és marketing munkáját. Társadalmi munkáját széleskörű elismerés övezi. Kollégái, sporttársai nagyra becsülik önzetlenségét, a kézilabdázás veszprémi népszerűsítéséért kifejtett tevékenységét.
A 40 éves aktív játékvezetői működésért kapott jubileumi elismerése után 2019-ben a Magyar Kézilabdázásért Érdeméremben részesült.

Dr. Soós Kálmánnak és Tari Tibornak tiszta szívünkből gratulálunk magas kitüntetéseikhez és további sikereket kívánunk!

60 Shares