VMKSZ Tábor 2019

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség a tavalyihoz hasonlóan idén is megszervezte jótékonysági gyermektáborát. A tábort a januárban megrendezett HandBál tombolajátékából befolyt összeg fedezi, a gyermekek részére teljesen költségmentes!

Idén a Magyar Vöröskereszt várpalotai Családok Átmeneti Otthona gyermekei is részt vesznek a tábor programjain. Szövetségünk jóvoltából a résztvevő gyerekek tornacsomagot kaptak ajándékba.

Az első napon délelőtt Nemesvámoson, majd délután Alsóörsön tartott edzést Földesi Csaba (szövetségünk A keretes játékvezetője, aktív strandkézilabdázó). A jóízű ebédet a nemesvámosi Rózsa Pizzériában fogyasztották el a gyerekek.

Fontos kiemelni, hogy a tábor óriási sportbaráti összefogás eredménye. A környező sportegyesületek és szervezetek segítsége példaértékű, melyet ezúton is köszönünk! Szeretnénk megköszönni a Telekom Veszprém táborhoz nyújtott támogatást, valamint Alsóörs településnek a strand rendelkezésre bocsájtását.

A gyerekekre még sok-sok program vár a hét folyamán. Kövessék velünk nyomon a beszámolókat, amelyekből kiderül, hogy milyen izgalmas programokon vesznek majd részt a gyerekek.

A második nap beszámolója ITT olvasható.

87 Shares