Országos szinten kiemelkedő a VMKSZ munkássága

Nagy László lett a VI. HandBál fővédnöke, melyen a tombolából befolyt összeggel bántalmazott gyermekeken segítenek majd. Megyénkben közel kétezer gyermek kézilabdázik, s a közelmúltban elhunyt játékvezető, Tari Tibor emléke előtt tornával tisztelegnének – hangzott el mindez a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Csütörtökön kora este a Betekints Étteremben tartott sajtótájékozatót a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség (VMKSZ) jelenlegi helyzetének ismertetése érdekében. A konferenciaközpontban jelen volt Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke mellett Dr. Soós Kálmán, a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség elnöke, Pischné Bankó Zsuzsa, Megyei Szakfelügyelő, Öcsi Tamás, a VMKSZ Irodavezetője, Nagy Erika, a Magyar Vöröskereszt Várpalotai Családok Átmeneti Otthonának és Krízisközpontjának vezetője, valamint Fürjes Dénes, a Mikrohungária Sport Kft. képviselője.

A Telekom Veszprém sportigazgatója, az MKSZ férfi szakágának vezetője köszöntőjében emlékeztetett, hogy a kézilabda szövetség a közelmúltban átalakuláson ment keresztül, ugyanis a férfi felnőtt válogatott élére új szövetségi kapitányt, Gulyás István, valamint segédedző, Chema Rodriguez került. Hangsúlyozta, elsődleges céljuk az, hogy hazánk felzárkózzon a világ kézilabda elitjéhez, mindezt úgy téve, hogy teret biztosítanak közben a fiatal reménységeknek is.

Nagy László

Nagy László még hozzátette, örömmel mondott igent dr. Soós Kálmánnak, amikor a megyei elnök felkérte, hogy legyen a VI. Handbál fővédnöke, ugyanis az esemény egyúttal nemcsak közösségépítéssel, hanem jótékonykodással is szolgál.

Dr. Soós Kálmán elmondta, hogy a korábban megkezdett szociális munkásságát a jövőben is folytatni fogja a VMKSZ, amely eddig a fogyatékkal élő polgárokon segített. Ugyanakkor Soós ismertette, immár a Magyar Vöröskereszttel közösen, a hátrányos helyzetű, nehéz múltú családokat fogják támogatni. 

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség elnöke végezetül elárulta, hogy még a megyei bajnokság tavaszi szezonjának indulása előtt szeretnének a közelmúltban elhunyt játékvezető és irodai munkatárs, Tari Tibor emlékére egy villámtornát rendezni, amely az I. Tari Tibor Emléktorna nevet viselné, ezzel is tisztelegve az egykori nagyszerű szakember előtt.

Dr. Soós Kálmán és Pischné Bankó Zsuzsa

Pischné Bankó Zsuzsától, a megyei utánpótlás helyzetét ismertetve megtudhattuk, hogy jelenleg megyeszékhelyünkön országos szinten kiemelkedő munka folyik15 egyesületet, 89 csapatot, 1827 gyermeket, valamint 90 edzőt regisztráltak megyénkben.
A megyei szakfelügyelő beszédéből továbbá az is kiderült, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség folyamatosan kontroll alatt tartja a megyei szövetségek munkáját, így az utánpótlásképzésben koncepció ütközés nem valósulhat meg: a gyermekek mellett az edzőket állandó jelleggel támogatják, valamint fejlesztik, hogy a jövőben a nívos magyar élvonalbeli csapatokba bőven jusson majd magyar „titánokból”.

Nagy László, Öcsi Tamás, Dr. Sóós Kálmán

Öcsi Tamás, a VMKSZ irodavezetője kiemelte, a Veszprém megyei bajnokság hála Istennek jó hírnévnek örvend. Állítását azzal támasztotta alá, hogy több, nem a megyénkbe tartozó egyesület is nevezett a bajnokságba, így a férfiaknál és a nőknél egyaránt hét-hét csapat indulhatott. Az irodavezető nyomatékosította, ahogy eddig is, ezek után is mindent megtesz majd a szövetség, hogy támogathassa a csapatokat, akár sportszerekkel, akár szakirodalmakkal. Majd még hozzátette: egyre több fiatalt vonnak be a szövetség munkaköreibe, valamint játékvezetőképzést is indítottak az országban egyedülálló módon két helyi középiskolában is (Noszlopy, Táncsics).

Fürjes Dénes

Fürjes Dénes, a Mikrohungária Sport Kft. képviselője úgy fogalmazott, számukra a megtiszteltetés, hogy támogathatják a VMKSZ-t, majd biztosította a vezetőket, hogy részükről az együttműködés a jövőben is meg fog valósulni. Megtudhattuk, hogy a Mikrohungária Sport megyénk összes csapatának biztosít hagyományos kézilabdát, valamint ezenfelül felajánlják a 2019-es női kézilabda-világbajnokság hivatalos, Japán színeiben (piros, fehér) pompázó labdáját is az alakulatoknak.

Nagy Erika, a Magyar Vöröskereszt képviseletében úgy fogalmazott, büszke lehet magára megyénk szövetsége, hiszen a sikerei ellenére sem felejtett el lehajolni az elesettekhez. A Várpalotai Családok Átmeneti Otthonának és Krízisközpontjának vezetője emlékeztetett: országos szinten példaértékű, hogy a szövetség munkásságán, valamint önkéntesein keresztül nemcsak heti egy edzésre, hanem nyári táborba is mehetnek a gyerekek, akiknek a nehéz hátter miatt egyébként ilyesmire nem lenne lehetőségük…  Dr. Soós Kálmán ezzel kapcsolatban hozzáfűzte:
Az édesanyák és a gyermekek a gondozókkal valamint az edzőkkel együtt is játszhatnak a táborban, ami így nemcsak a nehéz emlékeket feledteti, hanem egyúttal megismerteti velük a sport szeretetét, valamint fegyelemre is tanít!

A megyei elnök ezért minden sportbarátot arra kért, hogy tegyen bármilyen nemű felajánlást a VI. Handbál tombolájára, amelynek befolyt összegéből ugyancsak a fájdalmas múlttal rendelkező csöppségeket támogatnák.

Fürjes Dénes, a Mikrohungária részéről meg is tette az eseményen az első felajánlást a VI. Handbál jótékonysági tombolojárá: felkérte a kézilabda-legenda Nagy Lászlót, hogy az asztalon található három labda közül szabadon válasszon egyet, s ha úgy gondolja, akkor dedikálja is azt. Nagy pedig természetesen filctollat ragadott, s a hivatalos vb-labdát szignózta, amelyet egy szerencsés vendég meg is nyerhet majd a bálon.

Forrás: vehir.hu – Simon Dani

344 Shares