Védelmi intézkedések

Tájékoztatásul küldjük, hogy milyen védelmi intézkedések kerültek bevezetésre sportrendezvény szervezését illetően.

479/2020. (XI.3.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló jogszabály kivonata

Sportrendezvény az alábbiak szerint tartható meg:

Sportrendezvény nézőterén a nézők – a páholyok kivételével –

a) csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és b) a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el, azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.

(3) Sportrendezvény során a nézők – a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül – 1,5 méteres távolságot kötelesek egymástól megtartani, különösen

a) a páholyokban,

b) a sportrendezvény szünetében,

c) a sportrendezvény létesítményének területén, illetve

d) a sportrendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben.

Intézkedések betartatása:

  • sportrendezvény szervezője
  • sportrendezvény helyszínének üzemeltetője.

Azt a személyt, aki a

  • szervező
  • szervező alkalmazottja
  • üzemeltető
  • üzemeltető alkalmazottja

felszólítására a védelmi intézkedéseket nem tartja be, a fent megjelölt személyek kötelesek a látogatásból kizárni és gondoskodni arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja.

A kötelezettségek betartását a rendőrség (az ellenőrzés helye szerinti rendőrkapitányság) ellenőrzi.

Szankciók

  1. figyelmeztetés
  2. 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírság
  3. a sportrendezvény helyszíne esetében elrendeli, hogy a helyszínen legalább egy, de legfeljebb   tíz sportrendezvényt nézők nélkül, zártkapus formában kell megtartani.

A rendőrség a b. és c. pontokat együttesen is elrendelheti.

A szankció nem alkalmazható:

  • ha a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja a szükséges intézkedéseket megtette a jogellenes helyzet felszámolása érdekében, különösen

  a) a jogsértő személyt felszólította távozásra, és

  b) azt követően, hogy a jogsértő személy a távozásra történő felszólításnak nem tett eleget, a rendőrséget értesítette.

Ha a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja a jogellenes helyzet felszámolása érdekében szükséges intézkedéseket nem tette meg, vagy azokat csak részben tette meg, a rendőrség az üzemeltető által tett, a jogszerű állapot helyreállítására irányuló intézkedéseket figyelembe veszi.

A bírságot kiszabó határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.

A nemzetközi sportrendezvényekre a járványügyi készültségi időszak szabályai – így például a maszkviselés szabályai – a veszélyhelyzet idején is fennmaradnak, egyébként a nemzetközi szövetség előírásai alkalmazandóak.

A részletes szabályokat a 479/2020. (XI.3.) Korm. rendelet tartalmazza.

27 Shares