Nívós esemény házigazdája lesz Balatonfüred az előttünk álló napokban: az V.-VI. korcsoportos fiú és leány kézilabda diákolimpia országos döntőjét rendezik meg a városban nyolc-nyolc gárda részvételével.
A program csütörtökön 17 órakor a megnyitó ünnepséggel veszi kezdetét a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban, másnap reggel 9 órától pedig megkezdődnek a csatározások. A fiú mezőny a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban, míg a lányok az Eötvös iskola tornacsarnokában küzdenek a minél előkelőbb helyezésekért.
Pénteken és szombaton kerül sor a csoportmérkőzésekre, majd onnan egyenes ágon folytatódnak a küzdelmek, a nyolcad-, a negyed, majd az elődöntőkkel. Vasárnap mind a fiúknál, mind a lányoknál már csak két-két összecsapást bonyolítanak le a Balaton Szabadidő Központban. A lányok bronzcsatájával kezdődik a program 9 órakor, majd a fiúk hasonló párbaja jön 10.10 órától. A női finálé 11.30-kor, a férfi 13 órakor kezdődik. Az eredményhirdetést 14 órától tartják.
Örömteli, hogy több Veszprém megyei csapatért is szoríthatunk. A veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium ráadásul mind a fiúknál, mind a lányoknál érdekelt lesz. Sőt hazai indulóként a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium gárdája is kvalifikálta magát az eseményre.
A résztvevők. Fiúk: 1. Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium, 2. Hajdúböszörrményi Bocskai István Gimnázium, 3. Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium, 4. Tatabányai SZC Bánki Donát-Péch Antal Szakgimnáziuma és Szakkollégiuma, 5. Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, 6. Siófoki SZC Mathiász János Technikum és Gimnázium, 7. Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium, 8. Lóczy Lajos Gimnázium.
Lányok: 1. Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, 2. Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium, 3. Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium Székhely, 4. Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, 5. Siófoki SZC Mathiász János Technikum és Gimnázium, 6. Mátyás Király Gimnázium, 7. Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium, 8. Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium.