III. Jótékonysági Kézilabdás Tábor – II. Turnus beszámoló

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség a tavalyi évekhez hasonlóan idén is megszervezte jótékonysági gyermektáborát. A tábort a januárban megrendezett HandBál tombolajátékából befolyt összeg, valamint a „Mert segíteni jó” Alapítvány és a Fitt Büfé felajánlása fedezi, a gyermekek részére teljesen költségmentes!

Idén már az előző évekhez képest 3 turnusban, heti 15 gyermeknek próbálunk örömet okozni a táborral, melynek első turnusában a veszprémi Egyedülálló Szülők Klubjának gyermekei vettek részt. Majd a következő héten a Magyar Vöröskereszt várpalotai Családok Átmeneti Otthonának, valamint a szentkirályszabadjai Start SE 10-15 év közötti gyerekei vehettek részt táborunkban. Szövetségünk jóvoltából a résztvevő gyerekek tornazsákot kaptak ajándékba, melyet a héten délelőtti edzést tartó edzők dedikáltak is nekik.

Az első négy napon délelőtt a veszprémi Stadion Munkacsarnokában pattogott a labda, ahová az első nap a Telekom Veszprém korábbi legendás játékosa, jelenlegi másodedzője Pérez Carlos, majd kedden Deli Rita az Alba Fehérvár KC NBI-es csapatának vezetőedzője jött el edzést tartani, aki apróbb ajándékokkal, dedikálókártyákkal lepte meg a táborozó diákokat. Ezt követően szerdán érkezett Szabó Edina, aki igazi relikviákat érdi edzőpólókat, és eredeti francia válogatott mezeket is hozott a gyerekeknek. Majd csütörtökön Marosán György, a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia női NBI-es csapatának edzője is eljött hozzánk, hogy jókedvűen játékos formában ismertesse meg a gyerekekkel a kézilabdázás alapjait. Az edzők minden napot egy rövid bemutatkozással kezdtek, ahol lehetőségük volt a gyerekeknek a kérdéseiket is feltenni. A szakemberek pedig nagy empátiával, és nagyon sok türelemmel bántak a gyerekekkel, akik igyekeztek fegyelmezetten végrehajtani, amit az edzők kértek tőlük.

A délelőtti edzést követően került sor az ebédre, majd délután Alsóörsön a strandkézilabdázás alapjaival ismerkedhettek meg a táborozók Papp Richárd (mint aktív strandkézilabda játékvezető), valamint Öcsi Tamás és Huszár Patrícia közreműködésével, akik a délutáni edzéseken a gimnasztikai, illetve bemelegítő gyakorlatokat hajtották végre a gyerekekkel, és segítettek nekik a játék során.

Az edzések után pedig az időjárás függvényében természetesen a strandolás sem maradhatott el a Balatonban!

Az egészséges táplálkozás szellemében a háromszori étkezést a veszprémi Stadionban üzemelő Fitt Büfé biztosította.

Fontos kiemelni, hogy a tábor óriási sportbaráti, és civil összefogás eredménye. A környező sportegyesületek és szervezetek segítsége példaértékű, melyet ezúton is köszönünk! Szeretnénk megköszönni a VKSZ számunkra nyújtott támogatását, akik a Sportcsarnokot a délelőtti edzésekhez számunkra biztosították, valamint Alsóörs településnek a strand rendelkezésre bocsájtását. Valamint szeretnénk megköszönni a Telekom Veszprém és a Start SE Szentkirályszabadja segítségét, akik kisbuszokat biztosítottak számunkra a gyerekek szállítása érdekében. Végül, de nem utolsó sorban a Kalandpark vezetésének a kedvezményes belépőket, ezzel hozzásegítve táborozóinkat az önfeledt szórakozáshoz.

32 Shares