Kézilabdás elismerések

A Veszprém Megyei Sportszövetség és a Veszprém Megyei Önkormányzat idén is átadta az év legjobbjainak megválasztott sportolók elismerését.

A veszprémi Megyeháza Szent István termében gyűltek össze a megye legjobb sportolói, egyesületi vezetői, a különböző szövetségek képviselői. Természetesen a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség sem hiányozhatott a rangos eseményről.

Az idei évben a szakszövetségek, egyesületek szavazatai alapján számos kézilabdás a díjazottak között volt.

A 2021/22-es évadban a legjobb csapatnak a Magyar Kupa ezüstérmet és ezzel nemzetközi kupaindulást kiharcoló Fejér-B.Á.L. Veszprém lett.

Tüskés Endre díjat vehetett át Bene Tamás, a Balatonfüredi KSE ügyvezető elnöke.
Bene Tamás Veszprémben ismerkedett meg a kézilabda sportággal, a Báthory István Általános Iskolában Marosné Bedőcs Katalin és Hidasi Ferenc edzők keze alatt pallérozódott.
Remek korosztály jött össze, hiszen Bene Tamásék kétszer is megnyerték az országos úttörő olimpiát. A középiskolai tanulmányait Győrben folytatta, már ekkor lehetőséget kapott az NB I/B-s alakulatban. Aztán 1992-ben Hajnal Csaba hívására visszatért Veszprémbe, ifjú kora miatt nem sokat játszott, de tagja volt a magyar bajnok, kupagyőztes és KEK-győztes gárdának.
1994-ben visszatért Győrbe, elmondása szerint, itt vált érett élvonalbeli játékossá. Hoffmann László edző remek gárdát épített, a fiatalokból álló csapat azonban rendre lemaradt a dobogóról. Három idény után Dunaújvárosba igazolt, ahol tagja volt a bajnoki címet szerző együttesnek. A Dunaferr óriási meglepetésre letaszította a trónról a Fotex Veszprémet, s ebből a sikerből oroszlánrészt vállalt Bene Tamás is. A Dunaferr ugyanebben az évben KEK-
döntőt játszhatott a spanyol San Antonio Pamplonával, a 26-20-ra megnyert visszavágón Bene Tamás két gólt szerzett.
Később Olasz-, majd Görögországban légióskodott, majd 2006-ban hazatért a Balatonfüred hívására. A tópartiakkal kivívta az NB I-be jutást. Ekkor zárult aktív sportpályafutása, ezzel egy időben elindult sportvezetői karrierje.
A magyar válogatottban összesen 36 alkalommal szerepelt.
A Balatonfüredi KSE-nél először technikai vezetőként számoltak vele, de állhatatos, megbízható és szorgalmas munkával kivívta a klubvezetők, játékosok elismerését, és mind több feladatot kapott. Ma már megkerülhetetlen tagja a füredi kézilabda-életnek, a BKSE ügyvezető elnöke, a Balaton-Felvidéki Akadémia cégvezetője.
Egyesületének magyar bajnoki – és kupa bronzérmei, nemzetközi szereplései dicsérik tevékenységét, de talán a legnagyobb sikere a füredi utánpótlás bázis személyi -és tárgyi feltételeinek megteremtésében való meghatározó részvétele.
Sportvezetőként – balatonfüredi munkáján túl – alakítója a megyei és az országos kézilabda életnek. 2010-től tagja a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség elnökségének.

A díjátadón valamennyi szakszövetség kitüntetéseket adhat át. A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség élt is a lehetőséggel és több megyei szakember munkáját is elismerte.
Benke Péter a megyei utánpótlásban végzett több évtizedes, kimagasló edzői tevékenységéért,
Dobovai Zoltán, a a megyei szövetségben végzett kiemelkedő társadalmi szerepvállalásáért, bizottságvezetői tevékenységéért,
Gyévai Iván, a megyei utánpótlás-nevelésben végzett sok éves, eredményes edzői tevékenységéért,
Koszorús Katalin, a megyei utánpótlás-nevelésben végzett több évtizedes, kimagasló edzői tevékenységéért,
Pelikán Milán, az ajkai régió utánpótlás-nevelésében és klubvezetésben végzett kimagasló munkájáért,
Széplaki Zoltán, a hátrányos helyzetű gyerekek felkarolásáért, beintegrálásáért és nevelésért, a klubvezetésben végzett kimagasló munkájáért,
Velky Mihály, a megyei utánpótlás-nevelésben végzett több évtizedes, kimagasló edzői tevékenységéért kapott elismerést.

Gratulálunk minden díjazottnak!   

0 Shares