Országos szinten kiemelkedő a VMKSZ munkássága

Nagy László lett a VI. HandBál fővédnöke, melyen a tombolából befolyt összeggel bántalmazott gyermekeken segítenek majd. Megyénkben közel kétezer gyermek kézilabdázik, s a közelmúltban elhunyt játékvezető, Tari Tibor emléke előtt tornával tisztelegnének – hangzott el mindez a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Csütörtökön kora este a Betekints Étteremben tartott sajtótájékozatót a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség (VMKSZ) jelenlegi helyzetének ismertetése érdekében. A konferenciaközpontban jelen volt Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke mellett Dr. Soós Kálmán, a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség elnöke, Pischné Bankó Zsuzsa, Megyei Szakfelügyelő, Öcsi Tamás, a VMKSZ Irodavezetője, Nagy Erika, a Magyar Vöröskereszt Várpalotai Családok Átmeneti Otthonának és Krízisközpontjának vezetője, valamint Fürjes Dénes, a Mikrohungária Sport Kft. képviselője.

A Telekom Veszprém sportigazgatója, az MKSZ férfi szakágának vezetője köszöntőjében emlékeztetett, hogy a kézilabda szövetség a közelmúltban átalakuláson ment keresztül, ugyanis a férfi felnőtt válogatott élére új szövetségi kapitányt, Gulyás István, valamint segédedző, Chema Rodriguez került. Hangsúlyozta, elsődleges céljuk az, hogy hazánk felzárkózzon a világ kézilabda elitjéhez, mindezt úgy téve, hogy teret biztosítanak közben a fiatal reménységeknek is.

Nagy László

Nagy László még hozzátette, örömmel mondott igent dr. Soós Kálmánnak, amikor a megyei elnök felkérte, hogy legyen a VI. Handbál fővédnöke, ugyanis az esemény egyúttal nemcsak közösségépítéssel, hanem jótékonykodással is szolgál.

Dr. Soós Kálmán elmondta, hogy a korábban megkezdett szociális munkásságát a jövőben is folytatni fogja a VMKSZ, amely eddig a fogyatékkal élő polgárokon segített. Ugyanakkor Soós ismertette, immár a Magyar Vöröskereszttel közösen, a hátrányos helyzetű, nehéz múltú családokat fogják támogatni. 

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség elnöke végezetül elárulta, hogy még a megyei bajnokság tavaszi szezonjának indulása előtt szeretnének a közelmúltban elhunyt játékvezető és irodai munkatárs, Tari Tibor emlékére egy villámtornát rendezni, amely az I. Tari Tibor Emléktorna nevet viselné, ezzel is tisztelegve az egykori nagyszerű szakember előtt.

Dr. Soós Kálmán és Pischné Bankó Zsuzsa

Pischné Bankó Zsuzsától, a megyei utánpótlás helyzetét ismertetve megtudhattuk, hogy jelenleg megyeszékhelyünkön országos szinten kiemelkedő munka folyik15 egyesületet, 89 csapatot, 1827 gyermeket, valamint 90 edzőt regisztráltak megyénkben.
A megyei szakfelügyelő beszédéből továbbá az is kiderült, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség folyamatosan kontroll alatt tartja a megyei szövetségek munkáját, így az utánpótlásképzésben koncepció ütközés nem valósulhat meg: a gyermekek mellett az edzőket állandó jelleggel támogatják, valamint fejlesztik, hogy a jövőben a nívos magyar élvonalbeli csapatokba bőven jusson majd magyar „titánokból”.

Nagy László, Öcsi Tamás, Dr. Sóós Kálmán

Öcsi Tamás, a VMKSZ irodavezetője kiemelte, a Veszprém megyei bajnokság hála Istennek jó hírnévnek örvend. Állítását azzal támasztotta alá, hogy több, nem a megyénkbe tartozó egyesület is nevezett a bajnokságba, így a férfiaknál és a nőknél egyaránt hét-hét csapat indulhatott. Az irodavezető nyomatékosította, ahogy eddig is, ezek után is mindent megtesz majd a szövetség, hogy támogathassa a csapatokat, akár sportszerekkel, akár szakirodalmakkal. Majd még hozzátette: egyre több fiatalt vonnak be a szövetség munkaköreibe, valamint játékvezetőképzést is indítottak az országban egyedülálló módon két helyi középiskolában is (Noszlopy, Táncsics).

Fürjes Dénes

Fürjes Dénes, a Mikrohungária Sport Kft. képviselője úgy fogalmazott, számukra a megtiszteltetés, hogy támogathatják a VMKSZ-t, majd biztosította a vezetőket, hogy részükről az együttműködés a jövőben is meg fog valósulni. Megtudhattuk, hogy a Mikrohungária Sport megyénk összes csapatának biztosít hagyományos kézilabdát, valamint ezenfelül felajánlják a 2019-es női kézilabda-világbajnokság hivatalos, Japán színeiben (piros, fehér) pompázó labdáját is az alakulatoknak.

Nagy Erika, a Magyar Vöröskereszt képviseletében úgy fogalmazott, büszke lehet magára megyénk szövetsége, hiszen a sikerei ellenére sem felejtett el lehajolni az elesettekhez. A Várpalotai Családok Átmeneti Otthonának és Krízisközpontjának vezetője emlékeztetett: országos szinten példaértékű, hogy a szövetség munkásságán, valamint önkéntesein keresztül nemcsak heti egy edzésre, hanem nyári táborba is mehetnek a gyerekek, akiknek a nehéz hátter miatt egyébként ilyesmire nem lenne lehetőségük…  Dr. Soós Kálmán ezzel kapcsolatban hozzáfűzte:
Az édesanyák és a gyermekek a gondozókkal valamint az edzőkkel együtt is játszhatnak a táborban, ami így nemcsak a nehéz emlékeket feledteti, hanem egyúttal megismerteti velük a sport szeretetét, valamint fegyelemre is tanít!

A megyei elnök ezért minden sportbarátot arra kért, hogy tegyen bármilyen nemű felajánlást a VI. Handbál tombolájára, amelynek befolyt összegéből ugyancsak a fájdalmas múlttal rendelkező csöppségeket támogatnák.

Fürjes Dénes, a Mikrohungária részéről meg is tette az eseményen az első felajánlást a VI. Handbál jótékonysági tombolojárá: felkérte a kézilabda-legenda Nagy Lászlót, hogy az asztalon található három labda közül szabadon válasszon egyet, s ha úgy gondolja, akkor dedikálja is azt. Nagy pedig természetesen filctollat ragadott, s a hivatalos vb-labdát szignózta, amelyet egy szerencsés vendég meg is nyerhet majd a bálon.

Forrás: vehir.hu – Simon Dani

HandBál

Immár 6. alkalommal kerül megrendezésre a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség HandBálja, melyet a szövetség 3. alkalommal rendez úgy, hogy a tombola bevételéből nemes célt támogat!

2020 – ban továbbra is ebben a szemléletben kívánjuk megrendezni az évnyitó gálavacsorás, zenés – táncos, szórakoztató estünket. Ismét lesz sztárvendég, valamint meglepetés vendég, s a helyszín továbbra is az exkluzív Betekints Wellnes és Konferencia Hotel**** lesz, ahogy az elmúlt 2 évben is. A tombola bevételből ez alkalommal a hátrányos helyzetű gyermekek mellett az egyedülálló szülők gyermekeit is kívánjuk támogatni.

Nem kis célt tűztünk ki magunk elé! Most is várjuk a tombola felajánlásokat, melyek hozzásegíthetik szövetségünket, célunk elérésében. A jövő nemzedékének olyas fajta támogatásában, mely mindenképpen hozzá kíván tenni a magyar kézilabda sport jövőjéhez.

Közlemény: Tari Tibor végső nyughelyére történő helyezése

A gyászoló családtól kapott felhatalmazás értelmében tájékoztatunk mindenkit – akik tisztelték és szerették -, hogy Tari Tibor munkatársunk, szeretve tisztelt barátunk végső búcsúztatására 2019. szeptember 23.-án, hétfőn 11 órakkor a református egyház szertartása keretében Balatonalmádiban a Pinkóczi temetőben kerül sor.

Kérjük a szertartáson résztvevőket, hogy a család kérését tiszteletben tartva Tibor barátunk búcsúztatásán egy szál virág kíséretében szíveskedjenek részt venni.

A részvétnyílvánítást kérjük mellőzni!

Gyászjelentés

Mély fájdalommal, és megrendüléssel értesítünk mindenkit – akik szerették és tisztelték -, hogy a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség munkatársa, „mindenese” (játékvezető, versenybíró, rendezvényszervező, sajtóreferens) TARI TIBOR Úr méltósággal viselt, hosszan tartó súlyos betegség után életének 55. évében 2019. szeptember 15.-én elhunyt.

Hiánya és emléke mindannyiunkban örökre megmarad!

Strandkézilabda Országos Döntő Bükfürdő 2019

Hétvégén rendezték a Strandkézilabda Nemzeti Bajnokság országos döntőjét Bükfürdőn.

A férfiaknál a Hír-Sat BHC érdemelte ki az elsőséget, a döntőben Dinamit BHC együttesét múlta felül a csapat. A nők mezőnyében a LadyBugs szerezte meg a bajnoki címet, a fináléban az OVB Beach Girls DVSC csapatát győzte le 2:0-ra. A döntőn több olyan játékos is szerepelt, aki Veszprém megyei gyökerekkel rendelkezik.

A férfiak mezőnyében Gyene Norbert, John András, Priczel Bence, Vizes Patrik illetve Zakics Bence országos bajnoki címet ünnepelhetett a Hír-Sat BHC csapatával, Földesi Csaba illetve Valler Péter 3. helyezett lett a Beach Stars BHC csapatával, Fenyvesi Marcell pedig 4. lett a Hálószaggató Fervas BHC-val.

A nők mezőnyében 2. helyezett Hársfalvi Zsófia az OVB Beach Girls játékosa, Mórocz Réka a Glass Stúdió Nyúlon Túl csapatával 6. lett, Gaál Dorina illetve Jaksics Rebeka 8. helyet ért el a Szent István SE-vel. Báder Fanni és Grósz Kitti 10. helyezést ért el, míg Diószegi Kata a Mangó csapatával a 11. lett.

Ezen felül megyei szövetségünk két játékvezetője Marton Balázs és Tóbiás Richárd kapott felkérést az Országos döntő férfi fináléjának levezetésére.

Gratulálunk a résztvevőknek!

VMKSZ jótékonysági tábor II. turnus

Újabb héttel folytatódott jótékonysági táborunk. Ezúttal is a Magyar Vöröskereszt várpalotai Családok Átmeneti Otthonának fiatalabb gyermekei voltak a tábor résztvevői. A gyermekek 4 csodálatos napon vannak túl, amelyen a Várpalotai BSK vendégszeretetét élvezték a gyerekek. Itt minden nap a klub edzői fogadták reggel a gyermekeket, akik nagyon színes és játékos módon ismertették meg a gyerekekkel a kézilabdázás alapjait, labdás és egyéb technikai feladatok kíséretében, és persze az egymás közötti játék sem maradhatott el. Az egyesület meglepte a táborozókat egy eredeti VBSK mezzel, kulaccsal, frissítő italokkal valamint finomságokkal. A napi edzést követően pedig a VMKSZ egy finom ebéddel lepte meg minden nap a gyerekeket, akik ezt követően tértek vissza családjukhoz az Otthonba. Köszönjük szépen a Várpalotai Bányász Sportkör segítő hozzáállását, akik szebbé tették a hátrányos helyzetű gyerekek nyarát! Külön köszönjük az edzőknek, akik időt szakítottak a nyári szabadidejükből, és segítséget nyújtottak az edzések lebonyolításában! Név szerint megemlítve: Soha Gergő, a felnőtt, illetve az ifjúsági csapat edzője, Szoboszlai István, Szili Dániel és Grüll Gábor utánpótlás edzők. Még egyszer a gyerekek és a VMKSZ nevében nagyon szépen köszönjük!

VMKSZ Tábor 2019 – 5. nap

Utolsó nap a táborban!

Elérkezett a péntek! Mozgalmas 4 napon vagyunk túl, és még a mai napra is tartogattunk élményeket a gyerekek számára! Ma Szabó Edina az Érd női NB1-es csapatának vezető edzője, egykori 65-szörös válogatott kézilabdázó, az egykori EHF kupát nyert Cornexi vezetőedzője, valamint férje, Borsos Attila egykori 180-szoros magyar válogatott, a Sport tv szakkommentátora látogatott el hozzánk! Jó hangulatú, a végét közös játékkal záró edzésen vehettek ma részt a gyerekek! A mosolyokból, és a kellemes fáradtságról ítélve, mindenki jól érezte magát! Egy közös ebéd után, Edinától és férjétől meghívást kaptak a gyerekek egy fagyizásra! Köszönjük Nekik, hogy eljöttek!

Sajnos az idő nem volt kegyes hozzánk, így a délutáni strandolást ki kellett hagynunk, ezért elérkezett a táborzárás pillanata! Kiosztásra kerültek dr. Soós Kálmán Elnök Úrtól kapott kézilabdás ereklyék is! Az elválás pillanata sosem egyszerű, mert mindig azt gondoljuk, hogy valami lezárult, véget ért. Jelen esetben azonban azt gondolom, ez most másról szólt! A gyerekek sokat kaptak ezen a héten összetartásból, csapatszellemből, elfogadásból, s mi több sok-sok pillanatot kézilabdázásból! Ezért a tábor vége nem lezárt valamit, hanem pont ellenkezőleg! Elindított valamit, illetve a gyerekeket indította el egy újfajta úton, hiszen valljuk, hogy a sport, a kézilabda, híd az emberek között!

Ez úton szeretnénk köszönetünket kifejezni támogatóinknak:

  • Mikrohungária Sport Kft (Molten labdák, pólók, sapkák)
  • Telekom Veszprém
  • Gulyás Péter (Veszprém Handball Academy)
  • Marosán György (Szombathelyi Kézilabda Klub Akadémia)
  • Szabó Edina (ÉRD Handball)
  • Borsos Attila
  • Földesi Csaba (strandkézilabda, Beach stars)
  • Alsóörsi strand
  • Sobri Jóska Kalandpark
  • Aqua Fun Park
  • Fitt Büfé

VMKSZ Tábor 2019 – 4. nap

A mai nap a játékról szólt, hiszen a Sobri Jóska Kalandparkba látogattunk el Kislődre! Vonattal utaztunk ma, rengeteget nevettünk és nagyon elfáradtunk! Fagyiztunk, boboztunk, csúsztunk a hófánkon, a hajón, pörgött a vizibicikli, a bátrabbak a drótkötél-pályát is kipróbálták, illetve a szabad esést! Hazafelé a vonaton és a buszon nagy volt a csend! Volt mit kipihenniük a gyerekeknek, de szavak helyett inkább beszéljenek a képek! A mai napon Ács Zsolt, szövetségünk játékvezetője volt segítségünkre! Köszönjük közreműködését!

Előző napok beszámolói:
Első nap
Második nap
Harmadik nap