Tovább fejlődni

Huszonegy év után új elnököt választott a megye élére a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a nyáron: dr. Soós Kálmán után Németh Csabát kérték fel a tisztség betöltésére.

Németh Csaba egyáltalán nem ismeretlen a megyei sportéletben: kezdetben kézilabdázott, végigjárva a ranglétrát, majd a klubirányításba tanult bele, ezzel párhuzamosan játékvezetőként tevékenykedett és aktívan részt vett a megyei szövetség életében is.

Bukta, ahogy a sportberkekben ismerik, Balatonfüreden kezdett kézilabdázni, később Várpalotára igazolt, s tehetségét jól tükrözi, hogy már ifi korúként a felnőttek között szerepelt az NB I/B-ben. Első NB I-es mérkőzését is itt vívta 1981-ben a Tatabánya ellen lépett pályára. Veszprémbe 1986 decemberében került. Akkor még éves bajnokságokat rendeztek, vagyis egy szezon januártól decemberig tartott.

Németh Csaba akkor Cziráki Zsolttal védte a bakonyiak kapuját, utóbbit később Lepsényi Sándor váltotta. Vele és a még újoncnak számító Perger Zsolttal szerepeltek kapusposzton. Akkoriban az volt a trend, hogy három kapust neveztek a csapatok. És ez 1992-ben a veszprémiek első jelentős nemzetközi sikerének idején sem volt másként: az Építők a Németh, Lepsényi, Perger kapustrióval nyerték meg a Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK).

Németh Csaba 1986 és 1993 között a KEK mellett ötször szerzett bajnoki aranyérmet és hétszer emelhette magasba a Magyar Kupát. Amikor 1993-ban felhagyott az élvonalbeli játékkal Hajnal Csaba ajánlatot tett neki, hogy dolgozzon vele az irodán. Mivel igazi lokálpatriótának vallja magát és Veszprém környékéről, valamint a kézilabdától nem akart eltávolodni, ezért elfogadta a felkérést.

Végjárva a ranglétrát, kitanulta a szakmát, előbb technikai vezető, később szakosztály vezető lett. Közben még Balatonfüreden, az akkor még NB II-es csapatnál is kapuskodott, s amikor a gárda megnyerte osztályát az NB I/B-ben Fazekas Nándorral őrizték a tópartiak kapuját. Előbb a fiatal Fazekas volt a cseréje, később aztán fordult a kocka, de ahogy mondta, ez így természetes. Innen vonult vissza az aktív játéktól.

Ezzel párhuzamosan Soós Kálmán invitálására és Márki László biztatására letette a játékvezetői vizsgát is. A párjával Horváth Jánossal három szezon alatt feltornázták magukat a legjobbak közé, az úgynevezett „A” keretbe, s előbb az NB I/B-ben, később az NB I-ben fújtak. Egy alkalommal a magyar válogatott mérkőzésén is közreműködtek, amikor a nemzeti csapat Móron Kuvaittal játszott felkészülési találkozót.

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség életében ekkor már aktívan részt vett, először elnökségi tagként, majd a Játékvezető Bizottság elnökeként. Végül 2021. júniusában elnöknek választották a leköszönő Soós Kálmán pozíciójára.

Először is szeretnénk folytatni azt a kiváló munkát, amelyet Soós Kálmán kezdett el és végzett. Öcsi Tamás irodavezetővel folyamatosan konzultálunk, gondolkodunk, miként lehetne még előre lépni. Új tagokat jelöltünk ki és stabilizáltuk a bizottságokat. Fejlesztettük a honlapunkat. Úgy gondolom, a mai világban elengedhetetlen, hogy a világhálón is széles körben elérhetőek legyünk és megfelelően kommunikáljunk a partnereinkkel – hangsúlyozta Németh Csaba.

Amint a Covid-helyzet lehetővé teszi, megrendeznék a Handbált, és folytatnák a jótékonysági nyári táborokat is.

Az elnök kitért rá, kiemelten kezelik a megyei játékvezetőképzést és azon vannak, hogy a sípmesterek folyamatosan tovább képezzék magukat, hogy fejlődjenek és előre tudjanak lépni országos, sőt nemzetközi szinten is. Épp ezért hétfőnként közös megbeszélést tartanak nekik, ahol kivesézik az előző hétvége mérkőzéseit, megbeszélik, megvitatják az érdekes eseteket, hogy minél többen okulhassanak, tanulhassanak belőle. Bóna Szabolcs, JB elnök vezetésével nyári szintfelmérő futást, versenybíró továbbképzést tartottak. Ezen kívül futóversenyeken vettek részt a közösségépítés jegyében.

Feltett célunk, hogy minél több fiatal játékvezetőt képezzünk és hozzunk be a rendszerbe. Sajnos azonban az a tapasztalatunk, hogy a mai világban nagyon nehéz megfogni a fiatalokat, mert számos más inger éri őket és akik nem igazán elszántak, vagy elkötelezettek, azok hiába tehetségesek, abba is hagyják idejekorán a játékvezetést – magyarázta a szövetség első embere.

Büszkén mesélte, a VMKSZ az országban szinte egyedülálló projektet valósít meg Öcsi Tamás vezetésével, a veszprémi Noszlopy sportgimnáziumban és a várpalotai Faller technikumban sportági szakismereti óra keretében a kézilabdázás és a játékvezetés szabályait tanítja az érdeklődőknek. Valamint a hagyományos hétvégi alapfokú tanfolyam is folyik a megyei Szövetségben vasárnaponként Földesi Csaba és Horváth Péter kollégáink vezetésével.

A VMKSZ mindemellett számos közérdekű feladatot is ellát: szervezi a Veszprém-Zala megyei férfi és női bajnokságot, az NB II északnyugati csoportjának férfi pontvadászatát, az ifjúsági III. osztály sorozatát, valamint három korosztály gyerekbajnoki mérkőzéseit is.

Németh Csaba elnök persze nem elégszik meg ennyivel. Arra is nagy gondot fordít, hogy önmagát képezze, és folyamatosan fejlődjön, tanuljon. Épp ezért megszerzett egy biztonsági szakhatósági vizsgát is és egy biztonság szervező tanfolyam elvégzése is folyamatban van számára. Ez azt jelenti, hogy ezt követően gyakorlatilag bármilyen sportesemény lebonyolítását elvégezheti, sőt munka- és tűzvédelmi oktatást is tarthat. Kabók Józseffel, a Magyar Kézilabda Szövetség biztonsági igazgatójával már többször együttműködött és közösen számos válogatott mérkőzést szerveztek le és meg.

Családját is a kézilabda szeretete határozza meg, felesége Csilla is a sportágban tevékenykedik, fiai pedig természetesen aktív játékosok. A kisebbik Zétény, a Veszprém Handball Team U14-15-ös korosztályának kapusa, míg Bulcsú, a Balaton-Felvidéki Kézilabda Akadémia-Veszprém U16-os, serdülő együttesének beállója. Az édesapa büszkén mondta, hogy fia részt vesz a serdülő válogatott novemberi összetartásán. Biztosak vagyunk benne, mindkét Németh-fiúról még hallani fogunk…

0 Shares