Történelmi pillanatok

A 2022/23-as kézilabdás idény még el sem kezdődött, de a Veszprém megyei csapatok már most történelmet írtak. Korábban ugyanis még sosem fordult elő, hogy három megyei együttes szerepeljen a nemzetközi kupákban.

Fotó: M4 Sport Facebook oldala

A Telekom Veszprém már évtizedek óta stabil résztvevője a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának. Ráadásul már hétszer jutott be a királykategória négyes döntőjébe, a kölni Final Fourba. Most is hasonló célokat fogalmaztak meg a bakonyi együttesnél, s Momir Ilics tanítványainak eddigi produkcióját elnézve erre minden esélyük meg is van, hiszen makulátlan mérleggel állnak a BL-ben.

A Balatonfüredi KSE az előző szezonban bronzérmet szerzett a bajnokságban, ennek köszönhetően pedig az Európa Ligában szerepelhet. Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) rangsorolása alapján egyből a csoportkörben kezdhetik meg a szereplést György László tanítványai. A tópartiak az izlandi Valurral, a szlovák Tatran Presovval, valamint az ukrán HC Motorral a hármas kalapból várják a sorsolást.

Nemcsak megyei, hanem klubtörténelmet írt kedden a kis Veszprém: a Fejér-B.Á.L. Veszprém alakulata ugyan négygólos hátrányt szedett össze a francia Chambery otthonában a csoportkörbe jutásért vívott selejtezőn, ám ezt hazai pályán, fantasztikus akarattal, elszántsággal küzdve, sikerült ledolgozni. A 31-25-ös győzelem azt jelenti, Konkoly Csaba alakulata a hatos számú kalapból várja a sorsolást, az osztrák Alpla HC Hard, a korábbi veszprémi klasszis, Pásztor István vezette Ferencváros, valamint a portugál Aguas Santas Milanezával egyetemben.

Szívből gratulálunk a Fejér-B.Á.L. Veszprém együttesének!

További sok sikert kívánunk mindhárom megyei csapatunknak!

0 Shares