Legendás testnevelő, az intézményi csapataival sikerhalmozó utánpótlásedző, aki a veszprémi Báthory iskolában egyedülálló szakmai műhelyt alakított ki. A három lánygyermekkel és négy unokával büszkélkedő Hidasi Ferenc a napokban lesz nyolcvan éves.
Kiválóságok sorát indította el Hidasi Ferenc a virágzó karrier felé, és tette ezt később az MKB VKC alsóörsi utánpótlás-központjának szakmai vezetőjeként is. Közben ciklusokon át volt önkormányzati képviselő, a megyeszékhely szabadidő- és diáksport tanácsnokaként pedig az idősebbek gondját is a szívén viselte. Sokat dolgozott, főként a kézilabda és az egészséges életmódra történő nevelés töltötte ki a mindennapjait. Április idusán kézilabdás találkozó szerveződik a Báthory iskolába, ahol a nosztalgiázásra egybegyűltek a hajdani tanárukat, a születésnapos Hidasi Ferencet köszöntik, akinek a sokrétű és eredményes sportbeli tevékenységét korábban kitüntetésekkel is elismerték. Hazánk egyik legkiemelkedőbb utánpótlástrénere, remek – élvonalbeli és válogatott – sportolók sokasága igazolja ezt a tényt, akik alighanem az eseményen is kifejezik majd nagyrabecsülésüket az ünnepelt felé. Akik persze máskor is jönnek hozzá, a hétköznapokon is üdvözlik, és kérdezik tőle: „Tanár úr, mi van önnel?”.
Hidasi Ferenc Kecelen született, és a focimérkőzésekre járó édesapjának köszönheti a sportszeretetét. Tizennyolc éves koráig, a kiskőrösi gimnáziuma befejezéséig a településük megyei első osztályú felnőtt együttesében védett, ahol a testnevelője volt az edzője. Akkorra már körvonalazódott benne, hogy ő is tornatanárnak áll, a gondolatait pedig tettek követték: hamarosan felvették a szegedi tanárképző főiskolára. A tanszéki bemutatkozásukon annyi labdarúgással kacérkodó évfolyamtársa volt, hogy az elöljáróinak azt mondta, ő 400 és 800 méteres futó, így kisvártatva – tegyük hozzá jó atlétaként, biológia-földrajz szakosként – az Ady téri rekortánon rótta a hosszakat. Idővel a magasugrást is kipróbálta, 196 centiig vitte, majd egy különös vargabetűt leírva az NB I-es salgótarjániak futballszerződést ajánlottak neki, ám a szülei nem támogatták az elképzelést, mondván, elsők a tanulmányai. Végzősként egy akkori lánybarátja rámenős szüleinek „köszönhetően” került Úrkútra, noha először a Tisza-partján kerestek neki állást, ám a hölgy édesapja „elmenekítette” a környékről.
– Mikor Úrkúton lettem testnevelő, a helyi sportkör elnöke próbált rávenni, hogy legyek a gárdájuk jobbszélsője, amire nemmel feleltem. Egy ideig bejártam a Veszprémi Haladás SK edzéseire, ám a rossz buszközlekedés miatt végül hátat fordítottam a labdarúgásnak. Mivel a főiskolán kézilabdáztam is, a 7. osztályos fiúkkal és a két évvel fiatalabb lányokkal elkezdtük átvenni a sportág alapjait. Holott sem tornatermünk, sem szabadtéri pályánk nem volt, az első labdáinkat is akkoriban vettük. A gyakorlásainkat az intézmény folyosóján tartottam. A lányokkal másfél év múlva, 1970-ben megnyertük az országos úttörő olimpiát, a kis bakonyi település alakulatának legjobbja pedig az a Pfaff Szilvia volt, aki 1975-ben a feleségem lett.
Hidasi Ferenc később megfordult Dunaújvárosban, az Ajkai Alumíniumnál, aztán a Bakony Vegyész TC-nél előbb módszertani vezető, majd egy rövid ideig elnök lett. Mint értésemre adta: utóbbi klubnál olyan rossz tapasztalatok érték, hogy eldöntötte: többet nem foglalkozik a gyengébb nemmel. Az akkor átadott Báthory iskolába került, ahol egészen 2005-ig tanított. Sok kézilabdázó általa tanulta meg a játékot, közülük Perger Zsolt, Kalocsay Attila, Béres László, Kubasi Rudolf és Bene Tamás felnőtt válogatott lett.
– Valamennyi csapatomra szívesen emlékszem vissza, de a „hőskorban” különösen jó társaság jött össze, a Radovics, Kóbor, Tölgyes, Perger és Kalocsay nevével fémjelzett gárda először 1982-ben nyerte meg az országos úttörő olimpiát, majd egy év múlva újra első lett. Nem szeretnék nagyzolni, de a fiúk nyakába általában gond nélkül került az aranyérem. A VÁÉV-Bramac SE-vel később KEK-győztes lett Kalocsay mindenkit ámulatba ejtett, szinte minden lövéséből gól született. Egyszer átugrotta az előtte állt védőfalat és úgy talált be. Ám rajta kívül is hosszasan sorolhatnám a jól csengő neveket. A színvonalas Báthory-kupákon remekelt csapattagok egytől-egyig tehetségesek voltak, igaz, sokat is dolgoztunk. Az iskolával összesen tizenhatszor lettünk országos bajnokok, legutóbb 2001-ben. Egyébként az a Kádár Tamás is nálunk kezdett el kézilabdázni, akiből aztán válogatott labdarúgó lett, pedig előbbi sportágban sem volt ügyetlen. Nem kis szívfájdalmam, hogy az intézmény folyosóiról leszedték a dicsőségeinket hirdető okleveleket – jegyezte meg, s nem csak ennél a történetrésznél komorult el a hangja, hanem mikor az élvonalban is bizonyított, szintén pedagógus felesége elvesztéséről mesélt. – Szilvi 49 évesen, váratlanul hagyott itt bennünket, engem és a lányainkat. A halála a mai napig felfoghatatlan számunkra. Idővel aztán rájöttem, hogy nem temetkezhetek a fájdalmamba, ezért 2007-ben – immáron nyugdíjasként, Lipták Gyula barátommal – elindítottuk az alsóörsi Endrődi iskolában az utánpótlásképzést, ami az MKB VKC nevelőközpontja lett. Gyula az atlétikai alapokat adta át a fiataloknak, míg én a kézilabdázás fortélyait. A Balaton-parton 2017-ig tevékenykedtem, az ottani srácokkal is szép sikereket értünk el, miközben Ligetvári Patrik magyar, Uros Borzas szerb, míg Kancel Ottó szlovák válogatott lett – tette hozzá, majd afelől kérdeztem, hogy miért mindig „csak” gyerekekkel foglalkozott, netán hívták felnőtt gárda kispadjára is? – Az általam megismert gyerekek fogékonyak voltak a sportra, mindenütt a nulláról kezdtem el velük dolgozni. Mindig az vezérelt, hogy sportembereket neveljek belőlük, vagyis a kézilabdázás legyen számukra az első, de a tanulmányaik mellett arra is figyelmet fordítottam, hogy emberségből is felkészítsem őket az életre. Fontosnak tartottam, hogy a sportágunknak legyen utánpótlása, ám hogy a felvetésére is válaszoljak: hamar rájöttem arra, hogy nekem a sport értelmét a fiatalok adják, a nevelésük okozza a legnagyobb örömet. Könnyű volt velük dolgozni, mert szerették a kézilabdát. Ilyenformán meg is kellett becsülni őket, hogy a szabadidejükben sportolnak. Végigkövethettem a fejlődésüket, azt, hogy csapattá formálódnak, majd azzal is szembesültem, hogy a legjobbakat elvitte a veszprémi kézilabdaklub. Tudtam, hogy a srácok is azt akarják, mint én, s ezért bármire hajlandók. Büszke vagyok mindnyájukra, azokra is, akikből nem lett sportoló, hiszen a legtöbbjük emberileg is közel került hozzám. Hihetetlen, de a legidősebb tanítványaim már nyugdíjasok. A mostani NB I-ben tíz volt diákom játszik, míg a második vonalban húsz. Jelenleg Német- és Csehországban, Ausztriában és Norvégiában is kézilabdáznak tanítványaim, Horváth Péterből és Marton Balázsból pedig nemzetközi játékvezetői páros lett.
Húsz éve a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett, majd 2009-ben az MKSZ kuratóriuma által az év utánpótlásedzőjének választott pedagógus 1994-től 2010-ig önkormányzati képviselő volt Veszprémben. Bár sosem volt párttag, Arató András rábeszélte a politizálásra, hogy aztán a szabaddemokrata frakció tagjaként legyen a megyeszékhely szabadidő- és diáksport tanácsnoka. Ezen minőségében már azzal is foglalkozott, hogy az idősebbek hogyan tölthetnék hasznosabban a szabadidejüket. Felvállalta, hogy a nyugdíjasokat bekapcsolja az egészséges életmódba, első lépésként egészségügyi tornát indított nekik. Később egy társasház alagsorában idősebbeknek, mozgássérülteknek és különböző egészségügyi beavatkozások után lábadozó embereknek egy, speciális gépekkel felszerelt termet hozott létre, ahol a jó közérzetre vágyók orvosi tanácsokat is kaphattak.
Az Alsóörsön élő, hétvégén mérkőzésekre járó Hidasi Ferenc rendkívül büszke a lányaira, a Németországban élő Alizra, aki a szeretteivel kéthavonta egy hetet vele tölt, illetve a róla szintén gondoskodó Zitára és Szilviára, továbbá a négy unokájára. Mivel a sport mindig szorosan hozzátartozott a családjuk életéhez, azt szeretné, ha az unokái bármilyen szinten is mozognának, hódolnának valaminek. Ez is csak azt bizonyítja, hogy hiányzik neki a pedagógusi pálya, de ott vannak neki az unokák, most az ő fejlődésüket követheti nyomon.
A nyugdíjas éveit is aktívan töltő főhősünk szívesen emlékszik vissza a csapataira, élvezte a velük való meccselést, talán még a fárasztó utazásokat is. A tanítványai, a játékosai ma is elismeréssel beszélnek róla. Ez így van rendjén, ugyanis eredményes és sikeres pályája volt, a munkássága követendő példa az ifjabb generációk előtt. Mindig próbált jó testnevelő és pedagógus lenni, miközben a kedvelt sportágához hű maradt – ami már minden bizonnyal végigkíséri az életét.
Forrás: VEOL.hu Király Ferenc
