Teljes lesz a nagyüzem

A férfiaknál négy, a nőknél öt mérkőzést rendeznek a hétvégén a Veszprém-Zala megyei kézilabda-bajnokságban.

A férfiaknál a 17. fordulóban több olyan párosítás is akad, ahol papírforma eredményre lehet számítani. Ilyen például a Georgikon DSE és a Letenye csatája, ahol a találkozó esélyese egyértelműen a hatodik helyen álló keszthelyi gárda. Nagy meglepetés volna, ha a sereghajtó Letenye pontot tudna szerezni.

Kötelező győzelemre készül a múlt héten megbotló listavezető, Bajnok DSE Nemesvámos a Várpalotai Bányász SK U18-as gárdájának otthonában. A BDSE előnye is így is öt pont a Simontornyával szemben, azonban nagy veszteség lenne számára, ha a fiataloknál botlanának.

A BDSE-t üldöző Simontornya rangadót játszik a harmadik helyen álló Pápával. A két gárda őszi mérkőzésén könnyedén nyert a Veszprém megyei alakulat, akkor 39-29-es eredménnyel zárult a találkozó. Ha csak ebből indulunk ki, akkor a házigazda egyáltalán nem mehet biztosra. A Simontornya 20 pontos, a Pápa eddig 15-öt gyűjtött.

Az Ősi Andreotti SE-re ugyancsak fontos bajnoki vár az utolsó előtti helyen álló MUSE otthonában. Az Ősi ugyanis még versenyben van a dobogóért, jelenleg 15 ponttal a negyedik. Egy esetleges győzelemmel akár fel is léphet a harmadik helyre, amennyiben a Pápa kikap Simontornyán.

A program. Georgikon DSE-Letenye, április 2. 17.00. Simontornyai KK-Pápa, április 2. 17.00. MUSE-Ősi Andreotti SE, április 3. 15.00. Várpalotai BSK U18-Bajnok DSE, április 3. 18.00.

A nőknél a sereghajtó Pacsai SE a dobogóra hajtó Góna SZKKE Lentit fogadja. Ha csak az eddig megszerzett pontokat nézzük – a hazaiak eddig két pontot, míg a Lenti 23-at gyűjtött – egyértelmű, hogy vendégsikerre számítunk.

Ugyancsak fix 2-esnek ígérkezik a Kilián DSE és a Körmendi DMTE összecsapása. A pápaiak jelenleg a kilencedik helyet foglalják el a táblázaton, négy győzelemmel és tizenegy vereséggel, ami nyolc pontot jelent. Ezzel szemben a Körmend a mezőny élén áll, tizennégyszer nyert és csupán egyszer szenvedett vereséget, ami eddig 28 pontot eredményezett neki.

Tabellaszomszédok csatája lesz a TVSE és a Zalaszentgrót meccse. A TVSE hét sikerrel, nyolc vereséggel, 14 ponttal a hatodik, ezzel szemben a Zalaszentgrót hét győzelem mellett három döntetlent és öt vereséget tud felmutatni, és ez 17 pontot jelent számára. A Tapolca egy esetleges győzelemmel sem tudná megelőzni vetélytársát, ám ez nem jelenti azt, hogy lefutott volna a mérkőzés. Megjósolhatatlan, melyik csapat tud majd pontot, pontokat szerezni.

A jelenleg harmadik helyen álló Start SE Hajmáskér Úrkútra látogat a hétvégén. A hazaiak hétközi bajnokin, hatalmas csatában 24-23-ra legyőzték a TVSE-t, így önbizalommal telve, bizakodva várhatják a találkozót. Az esélyek azonban inkább a vendégek mellett szólnak, akik egy újabb győzelemmel versenyben maradhatnak a bronzért vívott harcban.

Alsóházi derbi lesz a Vasvár és a PLSC mérkőzése.  A Vasvár az ősszel a PLSC otthonában nagy csatában tudott nyerni 26-23-ra. Most házigazdaként ismét megmutathatja, hogy komolyabb játékerőt képvisel ellenfelénél.

A program. Pacsai SE-Góna SZKKE Lenti, április 1. 18 óra. Kilián DSE-Körmendi DMTE, április 3. 17.45. TVSE-Zalaszentgrót, április 3. 16.00. Úrkút SK-Start SE Hajmáskér, április 3. 11.00. Vasvár-PLSC, április 3. 16.00.

Óriási meglepetés: kikapott a bajnoki favorit!

Nem várt eredménnyel zárult a hétvégi rangadó a Veszprém-Zala megyei férfi kézilabda bajnokságban, ahol a második helyen álló Simontornya saját közönsége előtt fektette két vállra a bajnoki cím első számú várományosát a Bajnok DSE Nemesvámost! A nőknél papírforma eredmények születtek.

A tavasz leginkább várt rangadója, ahol a listavezető Bajnok DSE Nemesvámos az üldöző Simontornyát fogadta, nem várt izgalmakat hozott. Az első játékrészben még minden a hazaiak szája íze szerint alakult, hiszen 15-11-ös eredménnyel zárult az első játékrész. A szünet után azonban a Simontornya utolérte riválisát és óriási küzdelemben 29-28-ra megnyerte a találkozót. A Bajnok DSE az idén első vereségét szenvedte el. A Simontornya érdemeit dicséri, hogy mindössze hét mezőnyjátékossal vívta ki ezt a bravúros eredményt. A hazaiaknál Kovács Kristóf hét gólt szerzett, míg a vendégek részéről Csendes Flórián 11 találatig jutott.

Negyvenegy gólig meg sem állt a Pápa, amely az Egerszegi KK gárdáját fektette két vállra magabiztosan. A tizenkét gólt elérő Kapcsándi Zsolt vezérletével a hazaiak már az első félidőben meggyőző különbséggel vezettek (23-16), és ezt a differenciát a találkozó végéig tartani tudták. A gólzáporos összecsapáson a zalaiak legeredményesebb játékosa Gotthárd Ervin volt kilenc góllal.

Tabella szomszédok találkozója volt a Georgikon DSE és a Várpalotai BSK U18-as csapatok mérkőzése. Az első perc még szorosan alakult, mindkét gárda jó eséllyel pályázott a két pont begyűjtésére (13-12), de a térfélcsere után a keszthelyiek átvették az irányítást, fokozatosan elhúztak és végül simán nyertek 33-21-re. A tópartiaknál Szakonyi Balázs kilencszer, a bányászvárosiaknál Hegyesi Alex szintén kilencszer talált be.

Papírforma győzelmet könyvelhetett el az Ősi Andreotti a sereghajtó Letenyével szemben. A vendégek öt góllal elléptek az első félidőben (8-13), s bár a másodikban kissé kiengedtek és közelebb zárkózott a házigazda, végül az Ősi sikere nem forgott veszélyben (21-24). Babati Szabolcs négy gólt ért el a hazaiaknál, a vendég oldalon pedig Dobos Máté pedig ötször vette be a kaput.

Alsóházi rangadót vesztett el az Egerszegi KK, amely az utolsó előtti helyen álló MUSE-tól kapott ki (24-26). A zalaegerszegi alakulat egyáltalán nem találta a ritmust, ez már az első játékrészből kitűnt, hiszen hatgólos hátrányba került (9-15). A szünet után sem a kilencgólos Góth Ferenc vezérletével sikerült ugyan visszakapaszkodni, de a MUSE ezen a napon jól őrizte előnyét, a fontos szituációkban sem remegtek meg a kezek, és így fontos két pontot szerzett meg (24-26). Ráadásul a MUSE csere nélkül abszolválta az összecsapást. A kezdő hetesből Horváth Noelt kell kiemelni, aki tizenkét gólt lőtt.

Az állás: 1. Bajnok DSE 25, 2. Simontornya 20, 3. Pápa 15, 4. Ősi Andreotti 15, 5. Várpalotai Bányász SK U18 14, 6. Georgikon DSE 10, 7. Egerszegi KK 8, 8. MUSE 6, 9. Letenye 3.

Végig nagy fölényben játszva szerezte meg a két pontot a listavezető Körmendi DMTE az Úrkút ellen a női mezőnyben. A bajnokaspiráns házigazda mindössze nyolc gólt engedélyezett riválisának az első felvonásban (18-8). A különbség a szünet után tovább nőtt és végül 31-17-re nyert a hazai együttes, amelynek legeredményesebb játékosa Zsiga Réka volt nyolc góllal. Az Úrkút gárdájából Rieger Hanna ötször talált be.

Harminc percen át jól tartotta magát a pápai Kilián DSE a Góna SZKKE Lenti otthonában (15-12). A nagy tempót diktáló fiatalok azonban a szünet után sem lankadtak, és a fáradó Kilián DSE hibáit kihasználva 37-21-re nyertek. Március Boglárka 13 gólt szerzett, a másik oldalon Kovács Lilla hét gólig jutott.

Küzdelmes összecsapást hozott a Zalaszentgrót és a Vasvár találkozója, ahol az első félidőben 12-9-re lépett meg a hazai alakulat. A térfélcsere után is meg kellett dolgoznia az előnyért a zalaszentgrótiaknak, akik végül 24-18-ra nyertek. László Evelin kilenc góljával a mezőny legeredményesebbje volt. A vendégeknél Bukta Renáta és Matetits Gabriella is négy találatot ért el.

Az utolsó előtti helyen álló PLSC az Egerszegi KK-t fogadta. Az első etap végén 10-13 állt a kijelzőn, és a hatvan perc végeztével tovább nőtt a differencia a két csapat között (20-29). Mester Anita nyolc, a vendégeknél Jáger Marianna hat góllal volt csapata legeredményesebb játékosa.

Az állás: 1. Körmendi DMTE 28, 2. Egerszegi KK 28, 3. Góna SZKKE Lenti 23, 4. Start SE Hajmáskér 21, 5. Zalaszentgrót 17, 6. TVSE 14, 7. Úrkút SK 11, 8. Vasvár SE 9, 9. Kilián DSE 8, 10. PLSC 5, 11. Pacsai SE 2. 


Hamarosan folytatódik a Kezdődobás

Március elején nagy sikerrel szervezte meg a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség (VMKSZ) a Kezdődobás elnevezésű U8-U9-es szivacskézilabda tornát. Az esemény április 10-én, Alsóörsön a helyi sportcsarnokban folytatódik. Reggel 9 órától kora estig, 18 óráig a kicsiké és a labdáé lesz a főszerep. 

Addig is nézzétek meg a galériát, amelyet Pesthy Márton készített a márciusi rendezvényen. 

Már harmadik a Várpalota

Hosszú idő után letaszították a tabella éléről a Körmendet és a helyét az Egerszegi KK vette át a Veszprém-Zala megyei női kézilabda-bajnokságban. A férfiaknál tovább folytatta remeklését a Várpalota U18-as gárdája és már harmadik a tabellán.

Gólerős és lendületes játékkal rukkolt elő a férfiaknál a Várpalotai BSK U18-as gárdája a sereghajtó Letenye ellen. Az első félidőben 21-12-re vezettek Grüll Gábor tanítványai. A második felvonásban is a hazaiak domináltak és végül 35-23-ra győzedelmeskedtek. A VBSK legjobbja a tizenhárom gólig jutó Hegyesi Alex volt. A másik oldalon Szakály Attila nyolcszor volt eredményes.

Fontos idegenbeli győzelmet aratott a kissé kiszámíthatatlan Egerszegi KK-nál az Ősi Andreotti gárdája. Az első harminc perc után még döntetlenre állt az összecsapás (11-11), és a másodikban is folytatódott a kiegyenlített küzdelem. A vendégek végül annak köszönhették sikerüket, hogy a sorsdöntő szituációkban mindig akadt valaki, aki lendített egyet a csapat szekerén és nem remegtek meg a kezek a fontos pillanatokban sem (22-25). A zalaiaknál Góth Ferenc öt gólt szerzett, a vendégek legeredményesebb góllövője Dobos Máté volt hat találattal.

Papírforma sikert könyvelhetett el a második helyen álló Simontornya, amely a mindössze egyetlen cserével kiálló Georgikon DSE ellen nyert. A hazaiak harminc percnyi játék után jelentős előnyt harcoltak ki (16-8), s ezt tudták tartani a térfélcsere után is, 31-24. A házigazdáktól Tenke Krisztián hétszer, a keszthelyiektől Jenei Botond tizenegyszer talált be.

Végletekig kiélezett csata folyt a MUSE és a tartalékos Pápa között. Gólzáporos első félidőt láthattunk, ahol a szentgotthárdiak minimális előnyt harcoltak ki (18-17). A térfélcsere után is minden labdáért óriási harc zajlott, ám végül a MUSE örülhetett a két pontnak, 38-37-re győzött.

Az állás: 1. Bajnok DSE 25, 2. Simontornya 18, 3. Várpalotai BSK U18 15, 4. Pápa 13, 5. Ősi Andreotti 13, 6. Georgikon DSE 8, 7. Egerszegi KK 8, 8. MUSE 4, 9. Letenye 3.

Az Egerszegi KK élre állt a nőknél a tabellán, miután 25-16-ra legyőzte a Zalaszentgrót csapatát. A hazaiak 13-10-es félidőt követően fokozták a tempót és végül meggyőző sikert arattak. A legeredményesebb góllövő a hazaiaknál Gotthard Klaudia volt nyolc találattal, a vendégektől Koronczi-Oláh Katalin hétszer vette be a rivális kapuját.

Elképesztő teljesítménnyel rukkolt elő a pápai Mózes Fanni, aki tizennyolc gólt szerzett a Pacsai SE elleni bajnokin. A házigazda Mózes Fanni vezérletével a szünetig 15-11-re húzott el, a térfélcserét követően pedig 31-24-re diadalmaskodott. A vendégektől Kelemen Anita tíz gólt lőtt.

Nem tudott meglepetést okozni az Úrkút, amely a dobogóra igyekvő Góna SZKKE Lenti ellen az első játékrészben mindössze hatszor talált be (6-11). Ezt követően sem tudta felvenni a vendégek tempóját a Veszprém megyei gárda és a találkozó 15-26-os eredménnyel zárult. Az Úrkúttól Papp Mercédesz négy gólt szerzett. Érdekesség, hogy a Lenti csapatából mindössze négy gólszerző volt, ebből Fehér Kinga, Március Boglárka és Szabó Zsanett is nyolc-nyolc találatot ért el, míg Kovács Judit egy gólt lőtt.

A Start SE Hajmáskér is a dobogót célozta meg, így aztán lehengerlő játékkal verte meg a Vasvárt saját pályáján. Az első felvonásban 11-18 állt a kijelzőn, a végén 27-34-t mutatott az eredményjelző. A vendéglátóknál Káldi Réka kilenc találatot jegyzett, az ellenfélnél Horváth Kitty tízet.

Az állás: 1. Egerszegi KK 26, 2. Körmendi DMTE 24, 3. Start SE Hajmáskér 21, 4. Góna SZKKE Lenti 21, 5. Zalaszentgrót 15, 6. TVSE 11, 7. Úrkúti SK 11, 8. Vasvár VSE 9, 9. Kilián DSE 8, 10. PLSC 5, 11. Pacsai SE 2. 

Első győzelmét szerezte a Letenye

Meglepetéseket is hozott a legutóbbi forduló a Veszprém-Zala megyei férfi kézilabda bajnokságban, ahol a sereghajtó Letenye legyőzte a második helyen álló Simontornyát. A nőknél a rangadót nyerő Egerszegi KK befogta a listavezető Körmendet a tabellán.

Nagyszerű napot fogott ki a Letenye a legutóbbi körben, ahol már az első játékrészben három góllal ellépett a jelenleg második helyet elfoglaló Simontornya ellen (13-10). Ezt követően is mindent beleadtak a hazaiak, igyekeztek megtartani előnyüket és törekvéseik sikerrel zárultak, hiszen 26-22-es diadalt könyvelhettek el. A házigazdáktól Hóbor Dávid és Szakály Attila hat-hat góllal vette ki részét a sikerből, míg a Simontornya gárdájából Lampert Csaba hétszer volt eredményes.

Óriási csatát hozott a szomszédvári rangadó a Várpalotai Bányász SK U18 és az Ősi Andreotti alakulatai között. A területileg és a tabellán is szomszéd gárdák mérkőzése kiélezett, a végletekig izgalmas csatát hozott. Az első félidő végén még döntetlenre állt az összecsapás (12-12). A VBSK serdülői mindent kiadtak magukból, a gyorsaságukat kihasználva próbáltak előnyt kovácsolni. A komoly ütközetben végül a Várpalota került ki győztesen 30-28-ra. Hegyesi Alex és Fenyő Jordán is nyolc gólt szerzett, az Ősi gárdájában Szmola Dániel hét találatot ért el.

A listavezető Bajnok DSE Nemesvámos viszont hozta a kötelezőt és könnyedén győzte le a MUSE csapatát. Az első harminc perc után 15-12-re vezettek Végh András tanítványai, a szünet után azonban magasabb sebességi fokozatra kapcsolva 29-21-re győztek. A BDSE csapatából Károlyfi Kristóf és Tóth Márton teljesítménye emelkedett ki, mindketten hét gólt lőttek, míg a MUSE-ból Horváth Kristóf tizenegy gólig meg sem állt.

Az állás: 1. Bajnok DSE Nemesvámos 25, 2. Simontornyai KK 16, 3. Pápa 13, 4. Várpalotai BSK U18 12, 5. Ősi Andreotti 11, 6. Georgikon DSE 8, 7. Egerszegi KK 8, 8. MUSE 4, 9. Letenye 3.

A nőknél öt mérkőzést rendeztek a hosszú hétvégén.

A listavezető Körmendi DMTE húszgólos, fölényes sikert szerzett a Vasvár ellen. Az első játékrészben 19-7-re állt a meccs, majd 38-18-as eredménnyel zárult.

Hozta a kötelezőt az Úrkút SK, amely a sereghajtó Pacsai SE otthonában nyert. Az úrkútiak az első felvonásban 16-12-es előnyt harcoltak ki, végül 28-21-es végeredmény született. A hazaiaknál Kelemen Anita volt a legeredményesebb hét találattal, a vendégeknél Rieger Hanna produkciója mellett nem lehet szó nélkül elmenni, a 23 éves játékos tizenöt gólt jegyzett.

Ugyancsak papírforma győzelemmel és két ponttal gazdagodott a Zalaszentgrót. A mindössze hét mezőnyjátékossal kiálló zalaiak a PLSC-t fektették két vállra. Már az első játékrészben 16-8-ra vezetett a házigazda, de utána is csak minimálisan csökkent a különbség (32-25). Koronczi-Oláh Katalin tizenkét, László Evelin nyolc góllal bizonyult csapata legjobb gólszerzőjének. A PLSC-től Mester Anita kilenc gólt lőtt.

Nem tudta megnyerni a dobogósok rangadóját a Start SE Hajmáskér, amely hazai pályán maradt alul a második helyen álló Egerszegi KK-val szemben. A vendégek a tíz találatig jutó Gotthárd Klaudia vezetésével már az első játékrészben 17-13-as előnyt építettek. A harmadik helyet elfoglaló Hajmáskér mindent megtett, hogy utolérje ellenfelét, de végül ez nem sikerült és a zalaiak 20-24-re nyertek a küzdelmes derbin. A Start SE játékosai közül Horváth Kitty kilencszer talált be.

Csak megnehezíteni tudta ellenfele dolgát a TVSE, amely a Góna SZKKE Lenti ellenében vérzett el. A Tapolca négygólos hátrányba került a szünetig (14-18), és ezután sem tudott közelebb férkőzni riválisához. A találkozó 28-33-as végeredménnyel zárult. A vendéglátóknál Antal Anett tíz találatát kell kiemelni, míg a Lenti csapatából Március Boglárka tizenháromszor mattolta az ellenfél kapusát.

Az állás: 1. Körmendi DMTE 24, 2. Egerszegi KK 24, 3. Start SE Hajmáskér 19, 4. Góna SZKKE Lenti 19 5. Zalaszentgrót 15, 6. TVSE 14, 7. Úrkút SK 11, 8. Vasvár SE 9, 9. Kilián DSE 6, 10. PLSC 5, 11. Pacsai SE 2.

Rangadót nyert az Egerszegi KK!

Elszenvedte első vereségét az eddig hibátlan Körmend a Veszprém-Zala megyei női kézilabda-bajnokságban.

Gólzáporos mérkőzést vívott a Simontornya és a Várpalotai Bányász SK U18-as gárdája. A hazaiak már az első félidőben jelentős különbséget harcoltak ki, 22-12-re megléptek. A térfélcsere után is a Simontornya akarata érvényesült és végül nagy előnnyel, 47-26-ra nyert. A hazaiaknál Szabó Bence és Csendes Flórián nyolc-nyolc góllal járult hozzá a sikerhez, míg a vendégek legeredményesebb játékosa Almsteier Bence volt hét góllal.

Idegenben nyert a listavezető Bajnok DSE Nemesvámos, amely az Egerszegi KK-t fektette két vállra (28-33). A helyszínen lévők beszámolóiból kiderült, az első játékrészben a zalaiak komolyan megszorongatták a bajnoki címre pályázó vámosiakat (15-14). A szünet után is remek küzdelmet láthattak a kilátogató nézők, ám végül a tabella első helyén álló BDSE, ha nehezen is, de megszerezte a két pontot. Góth Ferenc és Koltai Dániel öt-öt gólt jegyzett, a túloldalon Honyecz Gábor hét találatát kell kiemelni.

Az állás: 1. BDSE Nemesvámos 23, 2. Simontornya 16, 3. Pápa 13, 4. Ősi Andreotti 11, 5. Várpalotai BSK U18 10, 6. Georgikon DSE 8, 7. Egerszegi KK 8, 8. MUSE 4, 9. Letenye 1.

A nőknél a hétvége legnagyobb meglepetését az Egerszegi KK okozta, amely bátor és harcias játékkal legyőzte az eddig hibátlan Körmendet (29-22). Bár az első harminc perc kiegyenlített játékot hozott, a térfélcsere után a zalaiak mindent kiadva magukból, meggyőző különbséggel nyertek. A sikerből Gotthárd Klaudia hat góllal vette ki részét. A vendégeknél Kiskós Kitti jutott hat találatig.

Óriási csatát hozott a Vasvár és a Góna SZKKE Lenti összecsapása. A tabellán a negyedik helyen álló Lenti szerzett előnyt az első felvonásban (14-17), a második etapban azonban a házigazda szívós játékkal előbb kiegyenlített, majd egy végletekig kiélezett hajrában a két pontot is megszerezte (30-29). Káldi Réka tíz gólját mindenképpen ki kell emelni, míg a Lenti csapatából Fehér Kinga tizenkétszer mattolta a hazai kapust.

Kötelező és biztos győzelmet könyvelhetett el a TVSE, amely a sereghajtó Pacsai SE-t verte meg. A Tapolca végig irányította a játékot, harminc perc után 17-12-re vezetett. Ezután is a TVSE érezhette magát nyeregben és a tizenhat gólig jutó Lovász Zsófia vezérletével 36-25-re nyert. A vendégeknél Czémánné Balog Tímea tizenegyszer iratkozott fel a góllövők listájára.

Ugyancsak kötelező két pontot vitt haza a Start SE Hajmáskér, amely a PLSC-t múlta felül idegenben (19-33). A hajmáskériek már az első játékrészben nyolc góllal elhúztak (10-18), a másodikban pedig tovább növelték a differenciát. Mester Anita tíz gólja kiemelkedő teljesítmény volt, ahogy a másik oldalon Horváth Kitty tíz találata is.

Az állás: 1. Körmendi DMTE 24, 2. Egerszegi KK 2, 3. Start SE Hajmáskér 19, 4. Góna SZKKE Lenti 17, 5. TVSE 14, 6. Zalaszentgrót 13, 7. Úrkút SK 9, 8. Vasvár SE 9, 9. Kilián DSE 6, 10. PLSC 5, 11. Pacsai SE 2.

Kézilabdás dzsembori

Fantasztikus hangulatban telt a Kezdődobás elnevezésű szivacskézilabda fesztivál, amelynek első állomásán több mint 200 kisgyermek vett részt.

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség első ízben rendezte meg a Kezdődobás elnevezésű szivacskézi fesztivált az U8-U9-es korosztályban. A rendezvényre 37 csapat nevezett Veszprém megyéből és a környező településekről.  A balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferencia Központban óriási elánnal vetették bele magukat a játékba a kicsik. A kijelölt pályákon remek hangulatú összecsapásokat láthattunk, ahol nem is az eredmény volt a fontos, hanem a játék öröme.

Az egyik pályán ügyességi feladatokat végezhettek a gyerekek, sőt délelőtt az NB I-es Balatonfüredi KSE kapusa, Andó Arián is beállt a kapuba. A válogatott játékos sok-sok aláírást kiosztott, és összeállt több tucat fotóra is, sőt mi több, jótanácsokkal is ellátta a lelkes gyereksereget.

Örömteli volt látni a sok-sok mosolygó, vidám kézilabda palántát, akik a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag két évig szinte sehol sem mutathatták meg tudásukat. A fesztivál legnagyobb hozadéka egyértelműen az volt, a kisgyerekek boldogan, felszabadultan játszottak, a parketten töltött idő minden pillanatát élvezték.

A mérkőzéseket lelkes önkéntesek, ifjúsági korú játékosok vezették, akiket a nemzetközi bírópáros, a Horváth Péter, Marton Balázs duó mentorált. Horváth Péter elárulta, a fiatalok nagyon ügyesen helyt álltak, remekül alkalmazták az ismert szabályokat és többeket szívesen látnának a legközelebbi játékvezetőképző-tanfolyamon. Azt is hozzátette, magával ragadó volt látni, ahogy a játékosok és az önkéntes sípmesterek szülei is belelkesedtek, büszkén videózták, fotózták a csemetéiket. Úgy fogalmazott, az eseményen érezhető volt, milyen jól érezték magukat a résztvevők, hogy végre közösségben időzhettek és több sportbarátság is szövődött.

A nagysikerű fesztivált áprilisban és májusban is megrendezik, akkor Alsósörs ad majd neki otthont.

Kézilabda fesztivál

Kezdődobás elnevezéssel nagyszabású utánpótlás szivacskézilabda fesztivált szervez március 5-én, szombaton Balatonfüreden a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség.

A Balaton Szabadidő és Konferencia Központban délelőtt 9 órakor indul útjára a labda. A rendezvényre, ahová U8-as és U9-es korosztályokat várnak, mintegy 37 együttes nevezett. Csapatok érkeznek Szombathelyről, Fonyódról, Jánosházáról, Veszprémből, Zircről, Ajkáról, Nemesvámosról, Tapolcáról, Sümegről, Várpalotáról, Hajmáskérről és Szentkirályszabadjáról is. Érdekesség, hogy a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület is leadta nevezését egy U9-es gárdával.

A csarnokban keresztbe három pályát alakítanak ki. Az első két helyen zajlanak majd a mérkőzések – csapatonként három mezőnyjátékossal és egy kapussal – a harmadikon pedig ügyességfejlesztő kisjátékokon gyakorolhatnak a gyerekek. Délelőtt a fiúk, 15 órától pedig a lányok csapnak össze.

A szabályok szerint nem számolják majd az eredményt, az élményközpontú kézilabda kerül a fókuszba. A találkozók lebonyolítását ifjúsági korú játékosok segítik, akik a szövetségtől sípot és pólót kapnak cserébe. Az önkéntes játékvezetők munkáját a nemzetközi minősítésű páros, Horváth Péter és Marton Balázs segítik. Akik itt kedvet kapnak a játékvezetéshez, azokat a VMKSZ a következő induló tanfolyamra beintegrálja és segíti a képzésüket is.

Az ügyességi pályán délelőtt 10 órától az NB I-es Balatonfüredi KSE hálóőrével, Andó Ariánnal is találkozhatnak a gyerekek, aki vállalta, hogy kapuba állva lőhetnek majd neki a résztvevők.

A nagyszabású esemény játékmestere, Tokács Anikó, a Magyar DiákSport Szövetség (MDSZ) Diákolimpiai Bizottság Kézilabda Albizottságának elnöke lesz.

A rendezvény nyitott, tehát a gyerekekkel tarthatnak szüleik, testvéreik is, azonban a nézőtéren az orrot és szájat eltakaró maszk viselése mindenki számára kötelező.

A Kezdődobás nem egyszeri program, április 10-én és május 22-én Alsóörsön folytatják a fesztivált.


Tizenöten tettek sikeres vizsgát

Fiatal, feltörekvő újoncokkal bővült a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség (VMKSZ) játékvezetői stábja.

Alapfokú játékvezetői tanfolyamot szervezett a szövetség, amely a közelmúltban ért véget. Az elméleti és gyakorlati képzés harminc fővel kezdődött meg, azonban a vizsgákig tizennyolcan jutottak el, mert az elméleti és videótesztes beugró kérdések alaposan megrostálták a résztvevőket. Itt tovább szűkült a kör, az ingafutás és a próbamérkőzés után végül tizenöten tudtak sikeres vizsgát tenni és megszerezni a játékvezetői képesítést.

Az újoncok most a gyerekbajnokságban kapnak lehetőséget, egy éven át ott pallérozódnak, gyűjtik a tapasztalatokat. Utána a megyei, majd az NB II-es bajnokságokban fújnak.

Öcsi Tamás, a VMKSZ irodavezetője elmondta, a frissen végzett sípmesterek egyelőre rutinosabb, tapasztaltabb játékvezetők mellé kerülnek, hogy azoktól lessék el az utánpótlás bajnokságokban fújva, a szakma fortélyait, gyűjtsenek élményeket, tapasztalatokat.

Később, ha ezek a képességek, készségek rutinná válnak, állandó társat választhatnak a fiatal játékvezetők, akikkel már a magasabb osztályokban együtt bíráskodhatnak. 

Itt a tavasz!

Újra pattog a labda a megye kézilabda pályáin, hiszen megkezdődött a tavaszi szezon a Veszprém-Zala megyei kézilabda-bajnokságban is.

A férfiaknál négy mérkőzést rendeztek. Ezek közül kiemelkedik a Georgikon DSE-Bajnok DSE találkozó. A keszthelyiek váratlanul megnehezítették a listavezető dolgát, hiszen az első játékrész után még náluk volt az előny (8-7). A térfélcsere után a Nemesvámos nagy csatában fordított és így megőrizte veretlenségét.

A hazaiak legeredményesebbje Kovarszki János és Szakonyi Balázs volt, mindketten hét-hét gólt jegyeztek, a Bajnok DSE-től Honyecz Gábor is hét gólig jutott.

A tabella második helyén álló Simontornya is megküzdött a két pontért a nyolcadik helyezett MUSE ellen. A vendégek mindössze hét játékossal érkeztek, ők azonban mindent egy lapra feltéve hajtottak, aminek meg is lett az eredménye, a félidőben 16-18-at mutatott az eredményjelző. A szünetet követően is kiélezett, izgalmas összecsapást láthattunk, ahol végül a Simontornya érvényesítette a papírformát és 34-32-re nyert.

Továbbra is nyeretlen a Letenye gárdája, miután hazai pályán nem bírt a dobogóra hajtó Pápával. A vendégek a kilenc gólig jutó Sipőcz Milán és a nyolc találatot elérő Stall Levente vezérletével már az első félidő végére 19-16-os előnyt építettek, s ezt a különbséget gyakorlatilag a meccs végéig meg is tartották (27-31). A Letenyétől Gál Bertold 13 gólját kell kiemelni.

Fontos sikert aratott a Várpalotai Bányász SK U18-as csapata az Egerszegi KK ellen, s a két pontnak köszönhetően a fiatalok meg is előzték közvetlen riválisukat. A házigazda VBSK már az első harminc percben tetemes előnyre tett szert, 21-12-re meglépett. A második etapban sem állt le a palotai gólgyártás és végül 42-33-as győzelmet könyvelhettek el. A VBSK gárdájából Hegyesi Alex tízszer vette be az ellenfél kapuját, a túloldalon Góth Ferenc neve mellé nyolc találat került.

Az állás: 1. Bajnok DSE 18, 2. Simontornya 13, 3. Pápa 10, 4. Ősi Andreotti 10, 5. Várpalotai BSK U18 10, 6. Egerszegi KK 8, 7. Georgikon DSE 6, 8. MUSE 4, 9. Letenye 1.

A hétvége programja: Bajnok DSE-Ősi Andreotti, vasárnap 17.00. Pápa-Georgikon DSE, vasárnap 17.00.

A nőknél három találkozót tartottak, ebből kétszer a Kilián DSE volt érdekelt. A pápaiak előbb hazai pályán fogadták az Egerszegi KK-t. Az ellenfél remek első félidőt produkált, így a szünetig 11-15-ös eredmény alakult ki. A második etapban mindent megpróbált a Kilián DSE, azonban végül nem sikerült a pontszerzés és 26-24-es vereséget szenvedett. Pődör Patrícia és Mózes fanni hat-hat gólt szerzett, a zalaiaknál Gotthárd Klaudia kilenc gólt lőtt.

A másik bajnokiján a Kilián DSE Vasvárra látogatott. Az első harminc percben ugyan még a hazaiak vezettek minimális különbséggel (15-14), ám a fordulás után a Kilián DSE nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt, utolérte ellenfelét, fordított és fokozatosan növelve előnyét nyert (23-19).

A Pacsai SE alsóházi rangadót vívott a PLSC-vel, azonban nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A vendégek a játék minden elemében felülmúlták a házigazdákat, a félidőben 8-20-ra állt a meccs, majd a PLSC 33-24-re nyert. Az összecsapáson Kelemen Anita hét, Czémánné Balog Tímea ugyancsak hét gólig jutott, míg a PLSC színeiben Gáspár Klaudia tízszer köszönt be. A vendégek a megszerzett két ponttal nagyot léptek előre a tabellán, hiszen feljöttek a nyolcadik helyre.

Az állás: 1. Körmendi DMTE 20, 2. Egerszegi KK 16, 3. Start SE Hajmáskér 15, 4. Góna SZKKE Lenti 15, 5. Zalaszentrgót 13, 6. TVSE 10, 7. Úrkúti SK 9, 8. PLSC 5, 9. Vasvár 5, 10. Kilián DSE 4, 11. Pacsai SE 2.

A hétvégén: PLSC-Lenti, szombat 14.00. Zalaszentgrót-Körmend, szombat 17.00. Egerszegi KK-Pacsai SE, vasárnap 14.00.