Hozta a Hajmáskér a kötelezőt

Két elmaradt mérkőzést pótoltak be a Veszprém-Zala megyei női kézilabda-bajnokságban.

A pápai Kilián DSE a Start SE Hajmáskért fogadta. Az első félidőben a házigazda még viszonylag tartani tudta a lépést ellenfelével (11-15), a szünet után azonban a Hajmáskér a 13 találatig jutó Horváth Kitty vezérletével tovább növelte a különbséget és magabiztosan szerezte meg a két pontot. A 30-23-as vendégsiker azt is jelenti, hogy a Start SE már 13 pontos a tabellán és felzárkózott a közvetlen élmezőny mögé.

Fölényes győzelmet ünnepelhetett az Egerszegi KK is, amely Vasváron nyert 36-26-ra. Érdekesség, hogy az első játékrészben épp ugyanúgy, mint a fentebb említett találkozón, 11-15-re állt a meccs. Ezt követően a Zala megyei társaság megrázta magát és könnyedén lépett túl ellenfelén. Az összecsapáson a hazaiaknál Káldi Réka kilenc gólig, a vendégeknél Gotthárd Klaudia 10 találatig jutott.

Az állás: 1. Körmendi DMTE 20, 2. Góna SZKKE Lenti 15, 3. Egerszegi KK 14, 4. Start SE Hajmáskér 13, 5. Zalaszentgróti KC 13, 6. TVSE 10, 7. Úrkút SK 9, 8. Vasvár VSE 5, 9. Kilián DSE 4, 10. PLSC 3, 11. Pacsai SE 2.  

Tízből tíz

Makulátlan mérleggel vezeti a Körmendi DMTE alakulata a Veszprém-Zala megyei női kézilabda-bajnokságot. Faragó András szakosztályvezető értékelte az őszi félévet.

A szakosztályvezető elmondta, a pandémia kitörése óta eltelt két évben mindössze hat hónapot tudtak rendes munkával, edzésekkel tölteni, mert nem mehettek be a sportcsarnokba.

– A mérkőzéseinket edzés nélkül kellett lejátszani, ez meg is látszott az eredményeken. Fontos tudni, hogy az ifjúsági alakulatunk az előző két évben megnyerte a harmadosztályú bajnokságot és a felnőtt összecsapások nagy részét ezekkel a játékosokkal vívtuk meg az NB II-es bajnokságban, ahonnan kiestünk. A Veszprém-Zala megyei pontvadászatnak új edzővel, de a régi kerettel vágtunk neki. A csapat tagjai régóta együtt szerepelnek, ez mindenképpen előnyünkre vált. Az alapozás és a bajnokság ideje alatt is heti négy edzéssel készültünk – tudtuk meg.

A körmendieknek az őszi szezont tekintve az okozta a legnagyobb nehézséget, hogy az NB II után sem a csapatokat, sem az erőviszonyokat nem ismerték. Többször a kisebb pályákon való játék sem ízlett a társaságnak.

Faragó András megjegyezte, nagyon örülnek neki, hogy valamennyi összecsapásukon győztesen hagyták el a pályát, végre megfelelő számú tréningen tudtak részt venni a lányok.

A Körmend a tíz találkozón összesen 404 gólt jegyzett, ami a legtöbb mezőnyben, míg 219 gólt kapott, amivel a Start SE Hajmáskér mögött a második legjobb mind a 11 gárdát tekintve.

A szakosztályvezető úgy fogalmazott, a kapott gólok száma lehetne kevesebb, ami számukra azt jelzi, hogy a védekezésükön mindenképpen javítani kell, s a téli szünet alatt is azon dolgoznak, hogy a hátsó alakzatuk stabilabbá váljon.

– Fontos célokat tűztünk ki a tavaszra. Szeretnénk mind a támadó-, mind a védekező játékunkon javítani, csiszolni, valamint igyekszünk a fiatalok beépítésére nagy hangsúlyt fektetni. A mérkőzéseken megpróbálunk minden nevezett játékosnak lehetőséget adni. Igyekszünk majd megtartani a veretlenségünket és élvezni a játékot – mondta el Faragó András.

A Körmendi DMTE női csapata december közepéig edzésben volt, majd január 4-én kezdte meg a munkát 2022-ben, és most heti három-négy edzéssel készül a bajnoki rajtra Marosi Zsoltné vezetőedző irányításával.

Év végi hólabda

Kérdésről, kérdésre a VMKSZ tagjaival

Lassan lezárjuk a 2021-es esztendőt. Kíváncsiak voltunk a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség (VMKSZ) tagjait mi foglalkoztatta ebben az évben, és mit várnak 2022-ben. Öcsi Tamás irodavezető kezdte mire számít az új évben, majd a hólabdát tovább dobta Marton Balázsnak (játékvezető), aki Bóna Szabolcsnak (játékvezető) passzolt. Innen Soós Kálmán, örökös tiszteletbeli elnökhöz került a nagyra nőtt szó- és hógörgeteg, majd Németh Csaba elnök fékezte meg a hó- és szólavinát.

Öcsi Tamás irodavezető azt mondta, Covid-mentes, tervezhető újévet kíván.

– Nyugodt napokra vágyom. A koronavírus-járvány miatt ugyanis többször előfordult, hogy péntek éjjelente kellett újra tervezni az előttünk álló hétvége mérkőzéseit, például az utánpótlás korosztályokban, vagy a felnőtt megyei bajnokságokban. Szeretném, ha minden visszazökkenne a megszokott, normális kerékvágásba, mint amilyen a pandémia előtt volt – hangsúlyozta.

Öcsi Tamás Marton Balázst arról kérdezte, mik a tervei 2022-ben?

Marton Balázs elmondta, ugyan játékvezető társával, Horváth Péterrel nem vesznek részt a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságon, ám ettől függetlenül éber figyelemmel követi a nemzetközi esemény minden történését.

– Bár a magyar férfi kézilabda-válogatott teljesítménye nem az én terveimtől függ, azonban nagyon bízom benne, hogy egy kiugró eredménnyel örvendeztetnek meg bennünket a fiúk. Azt remélem, hogy Horváth Péterrel továbbra is stabil tagja maradunk a Bajnokok Ligája és Európa Liga játékvezetői stábjának. Mi már a rutinosabb játékvezetőkhöz tartozunk, hiszen több mint 30 éve vagyunk a pályán, ám a nemzetközi szinten hátralévő éveinket szeretnénk becsülettel, tisztességgel kitölteni és a lehető legnívósabb eseményeken közreműködni. Ha a magánéletemre is vonatkozik a kérdés, akkor semmi mást nem szeretnék, csak egészséget mindannyiónknak.

Marton Balázs Bóna Szabolcstól azt kérdezte, mit jelent számára a sport?

– A sport az egész életutamat végig kíséri ötéves korom óta. A sport, képletesen, a harmadik szülőm. Megtanított a tiszteletre, küzdeni tudásra, kudarcok feldolgozására. A sporton belül a kézilabda számomra az egyik családom. A kézilabda alapozta meg a játékvezetői pályámat is, ahol egy átlagos képességű játékos voltam, ám én maradandóbbat szerettem volna elérni ezért is váltottam. Játékosból lettem játékvezető fiatalon, ami további fontos kompetenciákat hozott ki belőlem és nagyon sok dologra tanított: alázat, kommunikáció, pedagógia, menedzselés. Ráadásul örök életre szóló barátságokkal áldott meg a játékvezetői pályám, ahol ki tudtam teljesülni és életre szóló emlékeket kaptam. Akadtak mélypontok az életemben, amikor szintén a sport segített túllépni a problémákon, ehhez pedig a legjobb orvosság volt a rendszeres futás, ami kitisztítja a mindennapi stresszt és boldoggá tesz. Sikerült az életembe beiktatni, amit csak én időmnek nevezek. Ha egy mondatban kell elmondani mit jelent a sport, akkor annyit mondanék, hogy az élet legnagyobb ajándéka, nevel, erősít és tanít.

Bóna Szabolcs Soós Kálmántól szerette volna megtudni, mi inspirálta, hogy játékvezető legyen?

– Amikor 7.-8. osztályos voltam, a testnevelő tanárom felismerte, hogy jól bánok az emberekkel és a torna órákon a bemelegítő gyakorlatokat rám bízta. A gimnáziumban is ő maradt a testnevelőm, és folytatódott a közös munka. A 3.-4. osztályban rám bízta az iskola női kézilabda csapatát. Úgy vélte, a játékvezetéshez is van érzékem, ezért megkérte, Nagy Tibort, aki akkoriban az egyik legjobb sípmester volt, hogy foglalkozzon velem. Beleszerettem a játékba, a fiatalok is gyorsan elfogadtak. A hit, az elkötelezettség, a sportág iránti szeretet és az elfogadottság arra ösztönzött, hogy a játékvezető pályát válasszam, ráadásul ezt a munkámmal és más hobbijaimmal is össze tudtam hangolni. Visszatérve egykori testnevelőmre, Nagy Sándor, az Oroszlányi SE színeiben remek dobóatléta volt, egyébként remek érzéke volt ahhoz, hogy felismerje, miben jók az emberek, miként lehet kiaknázni a rejtett tartalékaikat.

Soós Kálmán Németh Csabától azt kérdezte, mindig ott volt a válogatott kapujában, de mit gondol, miért nem adatott meg számára, hogy még meghatározóbb legyen a nemzeti csapatban?

– A válasz igen egyszerű: rossz évjárat vagyok. Abban az időben fantasztikus kapusok szerepeltek a válogatottban: Hoffmann László, Bíró Imre, Oros Tibor, Bakos István. Négy nagyszerű rivális ellen meglehetősen nehéz helyzetben voltam. Nyilván, aki komolyan veszi a sportot, ahogy én is, annak emiatt van némi hiányérzete. Azonban most kárpótolva érzem magam. Fiam, Bulcsú magára ölthette a serdülő válogatott szerelését. Nagy büszkeség töltött el, amikor nemzeti mezben hallgathatta a Himnuszt.

Németh Csaba megjegyezte még, minden Veszprém megyei játékvezetőnek sok mérkőzést kíván, továbbá vírusmentes tavaszt.

Tisztelt Sportszervezetek!

Megyei Szövetségünk a mai napon 16 óráig, a holnapi napon 10:00-13:30 között fogadja ügyfeleit, majd ügyfélfogadása január 3-ig szünetel!

Gyorsan érkezett a segítség

Alig egy nap alatt a kérésünk meghallgatásra talált, a jószívű és nagylelkű adományozóknak köszönhetően megkapta a Várpalotai Családok Átmeneti Otthona az új mosógépet és az új porszívót is.

A napokban tettük közzé felhívásunkat, miszerint a várpalotai intézménynek, ahol nehéz sorsú családok élnek, nagy szüksége lenne egy új mosógépre és porszívóra. A közösségi oldalunkon is megosztottuk az erről szóló írást és már másnap estére megoldódott a kérdés.

A Fejér-B.Á.L. Veszprém NB I-es férfi kézilabdacsapatának, valamint az Éles Kézisuli felajánlásának köszönhetően ma átadhattuk az otthonnak mindkét terméket.

Nagy Erika, a Várpalotai Családok Átmeneti Otthonának vezetője nagy örömmel vette át az ajándékokat. Megtudtuk, az eddigi két mosógépük szinte éjjel-nappal dolgozott, be volt osztva a családok között, ki mikor használhatja. A porszívót szintén nagyon sokat dolgoztatták, félő volt, hogy az állandó szolgálat miatt, hamar tönkremegy. Most megoldódott a probléma, megoszlik majd a teher a háztartási berendezések között.

Az ajándékokat Öcsi Tamás, a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség (VMKSZ) irodavezetője adta át, aki elmondta, ezúttal is bebizonyosodott, hogy az összefogásnak, a közösségnek milyen nagy ereje van. Hozzátette, mindig öröm adni, de a nehéz sorsú családokon segíteni különösen sokat jelent a szövetség számára.

Porszívóra, mosógépre lenne szükség

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség egész évben támogatja és segíti a Várpalotai Családok Átmeneti Otthonát, azonban az ünnep közeledtével különösen fontosnak tartja, hogy észrevegyük és felismerjük saját mikrokörnyezetünkben, ha valaki nehéz helyzetbe került. A szövetség most összefogásra buzdítja a segítő szándékú sporttársakat.

A Várpalotai Családok Átmeneti Otthonában jelenleg tizennégy nehéz sorsú, hátrányos helyzetű család él. Akad, aki elvesztette a munkáját és ezzel együtt a lakhatását, gyermekeivel került utcára, mások bántalmazó kapcsolatból menekültek el. Szomorú emberi történeteket ismerhettünk meg, az itt élők sokszor reményvesztettek, nem látják a kiutat jelenlegi helyzetükből. Azonban már többször bebizonyosodott az életben, hogy az összefogásnak, a közösségnek milyen ereje van.

A VMKSZ most azzal a reménnyel fordul a sporttársakhoz, hogy ez a közösség ismét képes nagyot alkotni. Az otthonban nagy szükség lenne egy-egy új porszívóra és mosógépre. Mindössze két mosógép működik a házban, amelyek naponta 10-12 adag ruhát tisztítanak meg, ám ezek már nehezen bírják ezt a megterhelést, félő, hogy bármelyik pillanatban felmondják a szolgálatot. A porszívó pedig nélkülözhetetlen eszköz – ha csak a saját háztartásunkra is gondolunk.

Ezúton is várjuk azokat, akik szívesen csatlakoznának gyűjtésünkhöz. A cél egy új mosógép és porszívó megvásárlása! 

Ötvenöt nemesvámosi találat

Nyolcvannyolc gólt hozó mérkőzésen nyert a naptári év utolsó bajnokiján a Bajnok DSE Nemesvámos gárdája a Veszprém-Zala megyei férfi kézilabdázóknál. A hölgyeknél fontos rangadót nyert a listavezető Körmend az üldöző Góna SZKKE Lentivel szemben.

Nem sokat törődtek a csapatok a védekezéssel, így aztán kapkodhatták a fejüket a kilátogató nézők. Mintha egy teniszmeccsen lettünk volna, ám ettől függetlenül élvezetes mérkőzést vívtak a csapatok. Már a félidőben jelentős előnyt harcolt ki a házigazda (28-17). Szünet után folytatódott a gólgyártás, és végül a listavezető Vámos rendkívül meggyőző sikert aratott. A hazaiak közül ketten is tíz találat fölé jutottak: Honyecz Gábor tizennégyszer, Fábián Balázs tizenkétszer volt eredményes. A vendégeknél Góth Ferenc tíz találatig jutott.

Az állás: 1. Bajnok DSE 18 pont, 2. Simontornya 11, 3. Ősi Andreotti 10, 4. Egerszegi KK 10, 5. Várpalotai BSK U18 10, 6. Pápa 8, 7. Georgikon DSE 6, 8. MUSE 6, 9. Letenye UKE 3, 10. TVSE 0.

A női pontvadászatban a Zalaszentgrót magabiztos teljesítménnyel fektette két vállra a Kilián DSE-t. A hazaiak 20-11-re megléptek az első félidő végén, és a tizenhárom gólig jutó László Evelin vezérletével 39-27-re győztek. A vereséggel a pápaiak visszacsúsztak az utolsó előtti helyre. A Kilián DSE legeredményesebbje Mózes Fanni volt tíz góllal.

Szívósan tapad az élmezőnyre a Start SE Hajmáskér, amely 16-9-es első felvonás után 38-21-re nyert a sereghajtó Pacsai SE ellen. A Start SE négy sikerrel, egy döntetlennel és egy vereséggel a tabella negyedik helyén áll, csak egy pontra van a dobogótól. Kiemelkedően kézilabdázott a kilencgólos Horváth Kitty, a másik csapatnál Czémánné Balog Tímea Klára ötször vette be a hajmáskéri kaput.

Nem tudta érvényesíteni a papírformát az Úrkút SK, amely a PLSC otthonában végzett 21-21-re. Pedig az első játékrészben már magabiztosan vezetett a Veszprém megyei gárda (8-15), de a térfélcsere után teljesen lestoppolt és azt a harminc percet 13-6-ra vesztette el. Gáspár Klaudia nyolc, míg a vendégeknél Rieger Hanna hét gólt szerzett.

Az Egerszegi KK is sikerrel vette a naptári év utolsó akadályát, a TVSE ellen. A szünetig a házigazda 15-11-es előnyt épített fel, amit tovább növelt a második etapban és végül 28-21-re győzött. A legeredményesebb játékos a vendéglátóknál Gotthárd Klaudia volt tizenegy góllal, a tapolcaiak közül Antal Dóra és Mikola Lídia is négy-négy gólt lőtt.

Rangadót nyert a listavezető és eddig hibátlan Körmend az üldöző Góna SZKKE Lentivel szemben. A körmendiek nem bízták a véletlenre a dolgot, már a szünetig 20-11-re megléptek. A térfélcsere után aztán tovább folytatták remek játékukat és 34-23-ra fektették két vállra közvetlen riválisukat. A győzelemből Herczeg Kata kilenc góllal vette ki a részét, a másik csapatnál Március Boglárka tízszer vette be a hazai kaput.

Az állás: 1. Körmend 18, 2. Góna SZKKE Lenti 13, 3. Egerszegi KK 10, 4. Start SE Hajmáskér 9, 5. Úrkút SK 9, 6. Zalaszentgrót 9, 7. TVSE 6, 8. Vasvár 5, 9. PLSC 3, 10. Kilián DSE 2, 11. Pacsai SE 2.

Az éllovasok csatáznak

Öt női és egy férfi találkozóval folytatódik a Veszprém-Zala megyei kézilabda bajnokság.

A férfiaknál a hétvégén ezúttal egy találkozót rendeznek. A Bajnok DSE Nemesvámos az Egerszegi KK-t fogadja vasárnap 18 órai kezdettel. Az összecsapás esélyese egyértelműen a listavezető Bajnok DSE, amely eddig makulátlan mérleggel büszkélkedhet, valamennyi találkozóján győztesen hagyta el a pályát. A mezőny gólkirályi címére is igényt tart a Vámos, játékosa Honyecz Gábor hét meccsen eddig 86 találatot jegyzett. Az Egerszegi KK most a negyedik tabellán, ötször nyert és háromszor kikapott.

A nőknél mozgalmasabb hétvége vár ránk. A mérkőzések sorát a Zalaszentgrót és a Kilián DSE kezdi december 3-án, pénteken 18 órakor. A két csapatot jelenleg öt pont választja el a tabellán, a hazaiak eddig hét, míg a pápaiak két pontot gyűjtöttek. Saját közönsége előtt a Zalaszentgrót győzelmére fogadnánk.

A múlt hétvégén pihent a Start SE Hajmáskér gárdája, most viszont az új sportcsarnokában a sereghajtó Pacsai SE-t látja vendégül. Nemcsak a tabellán elfoglalt helyezések – ötödik és tizenegyedik – mondatja velünk, hogy a mérkőzés egyértelmű esélyese a Start SE. A Pacsai SE számára eddig nem sok babér termett a bajnokságban. Kezdés: december 4., szombat, 14 óra.

Nagy esély mutatkozik rá, hogy az Úrkút SK idegenben gyarapítsa pontjai számát, ugyanis a tizedik helyen álló PLSC-hez látogat december 4-én, szombaton. A vendégeket talán egyedül a szokatlan, délelőtti kezdés zavarhatja meg, hiszen az ütközet 11 órakor indul. Az úrkútiak egy újabb sikerrel továbbra is életben tarthatnák dobogós reményeiket.

A jelenleg harmadik Egerszegi KK az egykor szebb napokat látott TVSE-t fogadja december 4-én, 10 órakor. A Tapolca ugyan az előző bajnokiján nyert (a PLSC-t verte 39-35-re), azonban előtte háromszor kikapott és mindannyiszor olyan együttestől, amely előkelőbben rangsorolt nála. A bravúr lehetőségét így elvetnénk és szerintünk az Egerszeg hozza majd a papírformát.

Izgalmas rangadónak ígérkezik a listavezető Körmend és üldözője, a Góna SZKKE Lenti ütközete. A december 5-én,14 órakor kezdődő összecsapás legfontosabb kérdése, hogy az eddig hibátlan Körmend meg tudja-e őrizni páratlan mutatóit, vagy nyolc mérkőzés után belehibázik. A Körmend eddig 16 pontot, a Lenti 13-at szerzett. Utóbbi eddigi egyetlen vereségét az Egerszeggel szemben szenvedte el (29-25).

Tizenhét gólt vállalt a Nemesvámos játékosa

Továbbra is őrzi veretlenségét a Bajnok DSE Nemesvámos alakulata a Veszprém-Zala megyei férfi kézilabda bajnokságban, ráadásul egyik játékosa, Honyecz Gábor megállíthatatlan volt, összesen 17 (!) gólt szerzett. A nőknél a Körmend is makulátlan mérleggel büszkélkedhet, sorozatban hetedszer nyert.

Nagyiramú, gólzáporos találkozót vívott a Várpalotai BSK U18 és a Pápa gárdája. A hazaiak a tizenöt gólig jutó Hegyesi Alex vezérletével a félidőben néggyel vezettek (23-19), végül ötgólos győzelmet könyvelhettek el (38-33). A pápaiak legeredményesebb góllövője Kapcsándi Zsolt volt.

A veretlen és hibátlan Bajnok DSE ezúttal sem kegyelmezett: a Letenye UKE otthonában a szünetig 17-9-es előnyt szerzett, majd fordulás után tovább növelte a különbséget és végül 34-20-ra nyert. A hazaiaknál Gál Bertold tíz gólt szerzett, míg Honyecz Gábor tizenhétszer mattolta az ellenfél kapusát. A tizenhét szerzett gól a 2021/22-es szezonban egyéni csúcsot jelent, eddig senki sem volt képes hasonló produkcióra.

Az Egerszegi KK két összecsapáson is érdekelt volt. Előbb a Simontornyát fogadta, ahol a félidőig ötgólos hátrányba került (15-20), ám a térfélcsere után sikerült új erőket mozgósítani és izgalmassá tenni a mérkőzést. A Simontornya végül egyetlen góllal nyert. A hazaiak vezére Koltai Dániel volt nyolc góllal, a másik oldalon Csendes Flóriánt kell kiemelni tizenegy találattal.

Két nap múlva az Egerszegi KK a Tapolcát látta vendégül. A házigazda biztosra ment és végig irányítva 18-9-es első játékrész után 42-27-re győzött. Ezúttal Gotthárd Ervin volt a legeredményesebb, tizenegy gólt szerzett, míg a TVSE-ből Nagy György tizenkét találata miatt érdemel dicséretet.

Az állás:

1. Bajnok DSE (16)
2. Simontornya (11)
3. Ősi Andreotti (10)
4. Egerszegi KK (10)
5. Várpalotai BSK U18 (10)
6. Pápa (8)
7. Georgikon DSE (6)
8. MUSE (6)
9. Letenye UKE (3)
10. TVSE (0)

Zárt kapuk mögött ütötte ki a listavezető Körmend a sereghajtó Pacsai SE-t a hölgyeknél. A tabella első helyén álló gárda brutális fölényben játszott és az első játékrész után 26-8-ra vezetett. A fordulást követően sem engedett a szorításból a Körmend és végül 45-20-ra diadalmaskodott.

Fontos sikert ért el a TVSE, amely a PLSC-t gyűrte le egy hetvennégy gólt hozó meccsen. A Tapolca jól küzdve 22-17-re meglépett az első harminc percben, s a folytatásban is négy-öt gólon tudta tartani ellenfelét. A házigazda 39-35-ös győzelemmel gyűjtötte be a két pontot. A TVSE-ből Lovász Zsófia nyújtott kiemelkedőt tizennégy gólt szerezve, a PLSC-ből Gáspár Klaudia tizenkét találattal hívta fel magára a figyelmet.

Továbbra is tapad az éllovasokra az Úrkút TK, amely szoros találkozón nyert a Zalaszentgróttal szemben. Az első játékrész végére 17-13-as állást mutatott a kijelző, majd 33-30-cal ért véget. Linczmajer Dóra és Wolf Rita egyaránt tíz-tíz gólig jutott, míg a vendégeknél Koronczi-Oláh Katalin tizenötször volt eredményes.

Az állás:

1. Körmendi DMTE (14)
2. Góna SZKKE Lenti (13)
3. Egerszegi KK (8)
4. Úrkúti SK (8)
5. Start SE Hajmáskér (7)
6. Zalaszentgrót (7)
7. TVSE (6)
8. Vasvár VSE (5)
9. Kilián DSE (2)
10. PLSC (2)
11. Pacsai SE (2)