A játékvezetők is megkezdték a felkészülést

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség mintegy negyven játékvezetőnek tartott szintfelmérőt a közelmúltban. Ezzel a sípmesterek is megkezdték a felkészülést a 2021/22-es évadra.

A VMKSZ évek óta kiemelten kezeli a játékvezetők fizikai felkészítését, ezért a kötelező vizsgákon túl lehetőséget biztosít a szintfelmérésre. Így volt ez most is, Bóna Szabolcs, a Játékvezető Bizottság elnöke megszervezte a felmérést és Cooper-tesztet futottak a sporik. A 12 perces erőfelmérőn mindenki reális képet kapott edzettségi állapotáról, így tisztában van azzal, miben kell javulnia a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) hivatalos számonkérése előtt.

Mint azt Öcsi Tamástól, a VMKSZ irodavezetőjétől megtudtuk, a megyei játékvezetők kiemelten fontosnak tartják a megfelelő kondíciót, ezért néhány éve megalapították a Spuri Futóklubot. A tagok a közös edzések mellett versenyeken is szívesen vesznek részt, legutóbb például a fővárosban megrendezett Generali Night Run elnevezésű viadalon futottak. A tizenkét sípmester hat és kilenc kilométeres távokon indult, akik közül Redling András egészen kiváló eredményt ért el. A veszprémi fiatalember, aki nemrég kezdte a játékvezetést és jelenleg a megyei bajnokságban foglalkoztatják, az 1086 futó közül abszolútban a 33., korosztályában pedig a 27. helyen ért célba.

Redling András mellett Bóna Szabolcs, Pap Ervin Márk, Antal Ákos, Antalné Renner Irén, Marosi Zoltán, Galambos Emese Vanda, Sörös Csaba, Végh András, Egri Dániel, Holubecz Benedek és Öcsi Tamás is teljesítette a vállalt etapot és a célban már mindannyian elégedetten gratuláltak egymásnak.

A Magyar Kézilabda Szövetség Játékvezető Bizottsága október 11-én a Spar Maratonra negyven főnek lehetőséget biztosít a részvételre. Természetesen a Veszprém megyei sporik sem maradhatnak le erről a nagyszerű versenyről, és tizenkét fővel, vagyis három váltóval állhatnak rajthoz az eseményen. Ez azt jelenti, a szövetség tizenkilenc megyéje közül a veszprémi lesz a legnépesebb csapat a népszerű futóviadalon, ahol fejenként 10.5 kilométert kell teljesítenie a sípmestereknek.

A játékvezetők addig sem unatkoznak, hiszen az NB I-es és NB I/B-be besoroltak szeptember első hétvégéjén Egerben találkoznak, ahol kétnapos továbbképzés vár rájuk, majd országos minősítő vizsgát tesznek. Az NB II-esek Szekszárdon gyűlnek össze és hasonló feladatok várnak rájuk.

Kézis élményekkel gazdagodtak

A Magyar Vöröskereszt várpalotai Családok Átmeneti Otthonának fiatal lakói is részt vehettek a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség jótékonysági táborában. Lezajlott a második hét is.

Mintegy tizenkét öt-tízesztendős gyermeket fogadott a VMKSZ a tábor második hetén. A termet és az edzőket a helyi egyesület, az NB II-ben szereplő Várpalotai Bányász SK biztosította.

Öcsi Tamás, a VMKSZ irodavezetője minden reggel összegyűjtötte a csemetéket, majd közösen elsétáltak a Gál Gyula Sportcsarnokba. Itt Soha Gergő a VBSK vezetőedzője várta a csoportot.

Minden délelőtt a VBSK egy-egy szakembere tartott foglalkozást a fiataloknak, Soha Gergő, Lakó Levente, Szili Dániel. A tréningek után a Fitt Büfé biztosította az ebédet és egy kis édességet a rászoruló gyerekeknek.

Mindenki nagyon jól érezte magát és az otthon dolgozóinak beszámolója szerint a legkisebbek délután egy kellemes alvással pihenték ki a nap fáradalmait.

Kalandos táborzárás

A kislődi Sobri Jóska Kalandparkban zárult a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség jótékonysági tábora.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Veszprém gyermekei egyhetes jótékonysági táborban vehettek részt. A VMKSZ hagyományos programja mellett a kislődi Kalandpark is letette a voksát, és hozzájárult, hogy a gyerekek újabb felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak.

Több kisgyerek most járt a Sobri Jóskában először, és izgalommal fedezte fel a látnivalókat, a különböző játékokat.

Minden csemete szívesen próbálta ki az idén üzembe helyezett hullámvasútot. Volt, aki vízibiciklizett, volt, aki a kötélpályákon ügyeskedett, mások csúszdáztak, boboztak. Sokan kipróbálták a dodzsemeket, lehetett még íjászkodni, mini bungee-jumpingolni, ugrálóvárazni, lebegő biciklizni, rodeózni. A számtalan tevékenység alaposan lefárasztott mindenkit. A nap végén, a hazaindulás előtt találkozhattunk a tavalyi táborunk egyik fiatal tehetségével, aki bűvésztrükkjeivel varázsolta el a gyermekeket.

Nagyszerű élményekkel gazdagodtak egész héten a kicsik. A VMKSZ pedig mindenkit biztosított, hogy folytatja a hagyományt és jövőre is vendégül látja a rászoruló gyerekeket.

Irányt mutatni

Tombor Csaba, a Veszprémi KKFT NB I-es férfi kézilabdacsapat vezetőedzője is részt vett a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség ingyenes, jótékonysági táborában.

Csütörtökön is folytatódott az Egyedülálló Szülők Klubja Veszprém gyermekeinek megszervezett tábor, ahol a reggelit követően ezúttal Tombor Csaba korábbi válogatott játékos, most az NB I-es VKKFT csikócsapatának vezetőedzője tartott edzést.

– Amikor Németh Csaba, a VMKSZ elnöke felhívott, egy percet sem hezitáltam, nagy örömmel vállaltam el a feladatot – mesélte Tombor Csaba.

A vezetőedző tanítványaival máskor is szívesen segít, amikor csak tud, korábban például a Magyar Kupa négyes döntő szereplésért kapott prémiumot ajánlották fel egy árván maradt testvérpárnak.

– Nagyon szeretek gyerekekkel, fiatalokkal dolgozni. Úgy vélem, ilyenkor az elsődleges feladatunk, hogy kedvet szerezzünk a sporthoz, a kézilabdához. Ha tizenöt gyerekből végül  csak egy úgy dönt, hogy komolyan gondolja majd ezt a játékot, akkor sikerült megfelelő irányt mutatnunk – fogalmazott a szakember.

Tombor Csaba elmondta még, a szabadság számára gyakorlatilag véget ért. A csapatánál már megkezdődtek a felkészülést megelőző orvosi vizsgálatok és hétfőtől az alapozással indul a 2021/22-es évad.

– Az előző szezonban újoncként már letettünk valamit az asztalra (a hetedik helyen végzett a VKKFT a bajnokságban). Szereztünk némi tapasztalatot. Ezek alapján a játékosok is, és én is megfogalmaztam magunkkal szemben az elvárásokat. Bízom a fiatal alakulatunkban, bár most úgy érzem, sokkal nehezebb idény elé nézünk, mint tavaly. Nem vesznek minket majd félvállról a riválisok. Remélem, minél több táborozót viszontláthatunk majd a meccseinken – bizakodott.

A délelőtti foglalkozást követően a Fitt Büfében fogyasztották el ebédjüket a gyerekek, majd Alsóörsön strandkézilabdával és balatoni csobbanással zárult a nap.

Újabb remek nap

Szerdán is folytatódott a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség ingyenes, jótékonysági tábora: ezen a héten az Egyedülálló Szülők Klubja Veszprém gyermekeit látják vendégül a munkacsarnokban. Ma is újabb meglepetésvendég érkezett a táborozókhoz.

A reggelit követően Marosán György, a Szombathelyi Kézilabda Klub edzője tartott foglalkozást a gyerekeknek. A tréner már harmadik alkalommal vett részt a jótékonysági eseményen.

– Szeretem a jó ügyeket, és ha lehet, próbálok ezekben tevékenyen is részt vállalni. A Veszprém megyei szövetség jótékonysági táborában harmadszor tartottam edzést. Remélem, hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy élményekkel gazdagon térjenek haza ma is a gyerekek – mondta Marosán György.

A szombathelyi szakember elárulta, az edzés előtti közös beszélgetést arra használta fel, hogy a gyerkőcöket meggyőzze, az élet nehézségeit nem azért kapjuk, hogy megtorpanjunk és feladjuk az álmainkat, céljainkat, sokkal inkább azért, hogy legyűrjük azokat és megtanuljunk küzdeni.

– Kiemelten fontosnak érzem, hogy a gyerekek megértsék, megtanulják, az előttünk tornyosuló akadályok miatt nem szabad megállni. Amikor kitűzünk egy célt, akkor sokszor csak az úton szembesülünk a zökkenőkkel. Az utunkat azonban folytatni kell, nem szabad letérni róla és megfelelően fókuszálva bármit képesek lehetünk elérni – hangsúlyozta.

Marosán György megjegyezte még, olyan játékos feladatok szerepeltek az edzés programjában, amelyet élvezettel, szívesen, szenvedéllyel hajtottak végre a gyerekek.

– A táborban nem lehet taktikai, vagy technikai feladatokat végezni. A lényeg sokkal inkább az, hogy a gyerekek érezzék jól magukat. Bízom benne, tudtam olyan töltetet adni a srácoknak, amely kitart a következő 51 hétben és mindig vissza tudnak nyúlni hozzá, amikor szükségét érzik – fogalmazott.

A fiatalok a tréninget követően a tábort támogató Fitt Büfében költötték el finom ebédjüket, majd az alsóörsi strandon zárták a napot, ahol kipróbálhatták a strandkézilabda sajátosságait.

Táborunk második napja

Iváncsik Gergő, a Telekom Veszprém egykori válogatott játékosa tartott kedden edzést a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség (VMKSZ) nyári, jótékonysági táborában.

A VMKSZ jótékonysági, ingyenes táborában ezen a héten az Egyedülálló Szülők Klubja Veszprém gyermekeit látják vendégül a munkacsarnokban. A program szerint a reggelit követően meglepetésvendég érkezik a csemetékhez, aki egy laza, közös beszélgetés után egy edzést is tart a résztvevőknek. Hétfőn Deli Rita, olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, kedden Iváncsik Gergő volt a vendég.

A 270-szeres korábbi balszélső elmondta, azonnal igent mondott Öcsi Tamás irodavezető megkeresésére, mert máskor is szívesen áll jótékony célok mellé és örömmel segít, főleg, ha gyerekekről van szó.

– Különböző játékos gyakorlatokkal készültem. Nagyon élveztem a közös programot, a gyerekek érdeklődőek, kíváncsiak voltak és minden feladatot örömmel végeztek el – hangsúlyozta az immáron negyedik éve edzősködő Iváncsik Gergő.

Megtudtuk tőle, szeret edzőként dolgozni, az aktív játék után így a sportág mellett maradt és a Balaton-Felvidéki Kézilabda Akadémián (BFKA-Veszprém) Ivo Diazzal közösen visznek egy korosztályt. Jól megosztják a munkát a kubai származású, szintén korábban a bakonyi gárdát erősítő irányítóval és jól kiegészítik egymást. Mindemellett Gergő Szombathelyre jár tanulni, ott szerzett edzői képesítést és tanulmányait szeptembertől itt is folytatja.

Kiderítettük, a szombathelyi megyei kézicsapatot erősíti, amely olyan jól szerepelt a 2020/21-es évadban, hogy kiharcolta az NB II-es szereplés jogát a 21/22-es idényre.

– Nagyon szeretek gyerekekkel dolgozni, hiszen ebben a korban még szivacsként szívják magukba az információkat, és napról napra látványosan fejlődnek, ügyesednek. Most is kifejezetten tetszett a közös program. Máskor is örömmel jövök és segítek – zárta Iváncsik Gergő.

A táborunk első napi összefoglalóját IDE kattintva olvashatja el.

Ismét elkezdődött jótékonysági kézilabda táborunk

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség (VMKSZ) idén is megrendezi ingyenes, jótékony kézilabdás táborát: az első héten az Egyedülálló Szülők Klubja Veszprém, a másodikon a Magyar Vöröskereszt a várpalotai Családok Átmeneti Otthona gyermekeit látja vendégül.

Eddig minden esztendőben az év eleji HandBál tombolajátékából befolyt összegből finanszírozta a szövetség a jótékonysági, ingyenes nyári táborát, azonban a koronavírus-járvány miatt 2021-ben elmaradt az összejövetel. Ettől függetlenül Németh Csaba elnök és Öcsi Tamás irodavezető javaslatára a szervezet ragaszkodott a hagyományokhoz, így az idén sem marad el a nyári program.

Mint az Öcsi Tamás irodavezetőtől megtudtuk, az első, bemutatkozó évben még nem sok támogatójuk akadt, később azonban a fontos célnak köszönhetően egyre többen álltak melléjük, nyújtottak segítő jobbot. A Veszprémi Közüzemi Zrt. ingyenesen biztosítja a termet, ahogy az alsóörsi önkormányzat a strandbelépőt. A kislődi Sobri Jóska Kalandparkot kedvezményesen próbálhatják ki a gyerekek. Sőt a megyei kézilabdás társadalom is összefogott, az egyesületek segítenek, ahol tudnak, akad, amelyik buszt bocsájtott rendelkezésre, míg egy másiknak az edzőik tartottak tréninget a gyerekeknek.

Az idei első turnusban, az Egyedülálló Szülők Klubja Veszprém csemetéihez négy napon át igazi sztáredzők érkeznek. Hétfőn Deli Rita, a korábbi olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes kézilabdázó tartott edzést.

Deli Rita, a csarnokból kilépve azt mondta, nagy örömmel jött el újra Veszprémbe és nemcsak eddig, eztán is támogatni fogja a hasonló jótékony kezdeményezéseket.

– Két órát töltöttem el a gyerekekkel, amit nagyon élveztem. A foglalkozás kötetlen beszélgetéssel, élménybeszámolóval kezdődött. A legtöbb kérdést az olimpiával, a 2000-ben Sydneyben ezüstérmet nyert csapattal kapcsolatban kaptam. Arra nem tudtam sajnos válaszolni, hány NB I-es meccsen léptem pályára – mondta nevetve.

Az egykori válogatott játékos elárulta, pályafutása csúcsának a Sydneyben elért második helyet tartja. Nagyon büszke erre az ezüstéremre, egy szép és méltó helyen, külön vitrinben tartja a medáliát. Megjegyezte, boldog lenne, ha ismét hasonló eredményeket érne el a magyar női válogatott a hamarosan kezdődő tokiói ötkarikás játékokon.

Deli Rita kiemelte, a táborban sok ügyes, tehetséges gyereknek tartott edzést.

– Ahhoz, hogy valakiből élvonalbeli játékos legyen rengeteg munka, kitartás és szorgalom szükséges. És ekkor sem biztos, hogy bárki célba érhet az NB I-ben. Az sokkal fontosabb, hogy a gyerekünk élvezze, szeresse, amit csinál. Ha látjuk, hogy a csemeténk a maga szintjén mindent megtesz a játékért, akkor elégedjünk meg ennyivel. Az sokkal fontosabb, hogy a gyermekünk szeresse, élvezze, amit csinál – hangsúlyozta.

Deli Rita megjegyezte még, az edző, szülő, játékos háromszögben nagyon fontos a megbecsülés. Ezt mindenkinek szem előtt kellene tartani.

Kedden Iváncsik Gergő, a Telekom Veszprém korábbi 270-szeres válogatott, Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) győztes kézilabdázója, jelenleg a Balaton-Felvidéki Kézilabda Akadémia (BFKA-Veszprém) edzője érkezik.

Szerdán Marosán György, a Szombathelyi Kézilabda Klub trénere irányítja a gyakorlást.

Csütörtökön pedig Tombor Csaba, a Veszprémi KSE NB I-es gárdájának mestere vállalta, hogy foglalkozik a fiatalokkal.

Pénteken pedig a Sobri Jóska Kalandpark várja majd a gyerekeket.

A második héten a Magyar Vöröskereszt várpalotai Családok Átmeneti Otthonának gyerkőceit látja vendégül a VMKSZ Várpalotán a Gál Gyula Sportcsarnokban. Soha Gergő, a Várpalotai Bányász SK NB II-es kézilabdaegyüttes vezetőedzője minden évben szívesen áll a nemes program mellé, ezúttal sincs ez másként.

Évzárót tartott a szövetség

Jó hangulatú évzárót tartott a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség, ahol a leköszönő elnököt, dr. Soós Kálmánt is elbúcsúztatták.

A VMKSZ hagyományos évadzáróján a résztvevők babgulyással, harcsapaprikással, körömpörkölttel, chilisbabbal és gofrival készültek. Persze nemcsak főzés, kóstolás és koccintás szerepelt a programban. Az évzárón ugyanis emlékérmet vehettek át a jubiláló sporttársak. Tiba András 45 éve dolgozik a Veszprém megyei kézilabdasportért, ő felel a játékvezető küldésért a szervezetben. Dobovai Zoltán elérte a játékvezetőkre vonatkozó felső korhatárt, 35 év után versenybíróként tevékenykedik tovább.

Horváth Péter 30 éve, Marton Balázs 30 éve, Ács Zsolt 25 éve, Báder Róbert 25 éve, Bóna Szabolcs 25 éve, Németh Csaba 25 éve, Tóth Károly 25 éve, Blaskó József 20 éves, Tóbiás Richárd 15 éve, Drahovszky Nikolett 5 éve, Gáspár Soma 5 éve, Papp Richárd 5 éve, Végh András 5 éve, Vörös Bence 5 éve segíti munkájával a szövetséget játékvezetőként, vagy versenybíróként.

A jubileumi emlékérmeket Tóth Károly, az emlékbizottság elnöke adta át.

Dr. Soós Kálmán 42 évig dolgozott a megyei szövetségben, nemzetközi játékvezetőként, versenybíróként is tevékenykedett és elnökként vezette a szervezetet. A rutinos szakember most elköszönt, de nem hagyja itt szeretett munkáját, tanácsadóként a továbbiakban is számítanak rá. A munkatársaitól olyan emlékplakettet kapott, amelyen a munkájának kezdeti dátumát jelölik, de a végét nem, ennek helyére egy végtelen jel került, azt szimbolizálva, hogy mindörökre a sportág elkötelezettje.

Július 1-től így új elnök vezeti a VMKSZ-t, Németh Csabát nevezték ki a tisztségre, aki több mint két évtizede aktivája az egyletnek. A Fegyelmi és Etikai Bizottság irányítását Dobovai Zoltán veszi át, míg a Játékvezetői Bizottság irányításáért Bóna Szabolcs felel.

Felhőtlen és jó hangulatú közös vacsorával, beszélgetéssel zárta le a VMKSZ a 2020/21-es idényt.

NB I-es Versenykiírás a 2021/2022-es idényre

A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága és az NB I-es Kézilabda Liga elfogadta a 2021/2022-es idény felnőtt NB I-es bajnokságainak, azaz a K&H Női Kézilabda Liga és a K&H Férfi Kézilabda Liga Versenykiírását, valamint az alsóbb osztályú és utánpótlás-versenykiírásokat is.

A bajnokságokban 14-14 csapat vesz részt. A bajnoki versenyrendszer változatlan, a női NB I-ben körmérkőzéses rendszerben, oda-vissza játszanak a csapatok, összesen 26 fordulót, ezt követően alakul ki a végeredmény. A férfiaknál a 26 fordulót követően kerül megállapításra a bajnoki eredmény a 3-14. helyezettek között. Az alapszakasz 1. és 2. helyezettje oda-visszavágó alapú bajnoki döntőt játszik egymással. A bajnoki döntő 1. mérkőzésének pályaválasztója az alapszakasz 2. helyezettje.

 A versenyrendszer az NB I-ben és a Magyar Kupában nem változott, azonban néhány változás érinti a következő szezont – mondta el Rupp István, a Magyar Kézilabda Szövetség versenyigazgatója. – Az olimpia miatt a bajnokság a megszokottnál kicsit később kezdődik, a férfi bajnoki döntő, az idei évhez hasonlóan 2022 júniusában kerül sorra. A Magyar Kupa négyes döntőjének időpontja a férfiaknál 2022. április 23-24., a nőknél május 28-29. Fontos változás, hogy a külföldi állampolgárságú kézilabdázók játékengedélyének kiadása a magyar állampolgárokéval azonos feltételek mellett történik meg, megszűnik tehát az a szabály az NB I-ben, hogy külön díjhoz kötött mindegyik, a férfi bajnokságban öt, a női bajnokságban négy külföldi játékoson felüli játékengedély kiadása. Erre a magyar játékosok védelmében volt szükség, azonban az utóbbi időszakban már érvényesült az az elv, hogy a tehetséges magyar kézilabdázók a tudásuknak megfelelő klubokban rendszeres játéklehetőséghez jutnak, így ebben a tekintetben a sportág tulajdonképpen önszabályozóvá vált. Fontos a válogatott csapatok szempontjából, hogy az NB I-es Liga hozzájárulásával a nemzetközi versenynaptárban szereplő időpontokon kívül további lehetőséget kapnak a felnőtt nemzeti csapatok is, a férfi együttes a magyarországi Európa-bajnokság előtt összesen 16 extra napon készülhet együtt, míg a női csapat 2021 őszén további három, 2022 első félévében pedig hat napnyi lehetőséget kap a válogatott heteken túl.

A bajnokságok nevezési határideje 2021. július 15., a bajnoki sorsolást 2021. július 22-én tartja az MKSZ. Az 1. forduló időpontja 2021. szeptember 12., azaz a csapatoknak ezzel a nappal bezárólag kell lejátszaniuk az 1. forduló mérkőzéseit.

A K&H Női Kézilabda Liga versenynapjai: 2021. szeptember 12., 19., 26., október 2., 24., 31., november 7., 14., 20., december 29./30., 2022. január 16., 23., 30., február 13., 20., 26., március 13., 20., 27., április 3., 10., 14., május 1., 8., 15., 22.

Női válogatott napok: 2021. október 4-10. (hivatalos válogatott időszak), november 1-3., november 22.-december 1. (hivatalos válogatott időszak), december 2-19. (világbajnokság, Spanyolország), 2022. január 31.-február 2., február 28.-március 6. (hivatalos válogatott időszak), április 15-17., április 18-24. (hivatalos válogatott időszak)

A K&H Férfi Kézilabda Liga versenynapjai: 2021. szeptember 12., 19., 26., október 3., 17., 24., 31., november 14., 21., 28., december 5., 12., 2022. február 6., 13., 20., 27., március 6., 13., 27, április 3., 10., május 1., 8. 15., 22., 29.
Férfi bajnoki döntő: 2022. június 1-12. között, a két csapat megegyezése alapján

Férfi válogatott napok: 2021. október 7-10., november 1-7. (hivatalos válogatott időszak), december 16-23., december 28-31., 2022. január 1.-12. (hivatalos válogatott időszak), január 13-30. (Európa-bajnokság – Magyarország/Szlovákia), március 14-20. (hivatalos válogatott időszak), április 11-17. (hivatalos válogatott időszak)

A teljes Versenykiírás letölthető innen.

Forrás: MKSZ

Magyar versenybíró a férfi BL FINAL4-on

Az Európai Kézilabda Szövetség közzétette a június 12-13-án Kölnben sorra kerülő Férfi Bajnokok Bajnokok Ligája FINAL4 játékvezetőit és versenybíróit. A Barca-Nantes elődöntőre versenybíróként küldést kapott Soós Balázs, az MKSZ nemzetközi igazgatója, aki az utóbbi időszakban valamennyi felnőtt világbajnokságon jelen volt, és ott lesz a tokiói olimpia kézilabda-tornáin is versenybíróként. Gratulálunk az újabb megbizatáshoz!

Férfi Bajnokok Ligája FINAL4, Köln
Június 12., szombat, elődöntők:
15:15 PSG HANDBALL (francia)-AALBORG (dán)
Játékvezetők: Bojan Lah, David Soh (szlovénok)
Versenybírók: Viktor Konoplasztij (ukrán), Miroslaw Baum (lengyel)

18:00 BARCA (spanyol)-HBC NANTES (francia)
Játékvezetők: Mirza Kurtagic, Mattias Wetterwik (svédek)
Versenybírók: Soós Balázs, Alin-Sergiu Cirligeanu (román)

Június 13., vasárnap:
15:15 Bronzmérkőzés
Játékvezetők: Arthur Brunner, Morad Salah (svájciak)

18:00 Döntő
Játékvezetők: Vaclav Horacek, Jiry Novotny (csehek)

A FINAL4 valamennyi mérkőzését élőben közvetíti a Sport1.

Forrás: MKSZ