Egy híján nyolcvan találat

A férfiaknál három, a nőknél még két csapat maradt hibátlan két fordulót követően a Veszprém-Zala megyei kézilabda-bajnokságban.

Az uraknál a Simontornya, a Bajnok DSE Nemesvámos, valamint az Egerszegi KK őrizte meg veretlenségét a 2. fordulót követően is.

A Simonytornya brutális erődemonstrációt tartott: több mint ötven gólt szerzett a Tapolca ellen és 23-11-es félidőt követően 51-28-ra nyert, vagyis egy híján nyolcvan találatot jegyezhettünk fel a találkozón. A hazaiak, mindössze nyolc emberrel álltak fel, közülük Lampert Csaba 15, míg Pap Bence 11 gólt szerzett. A tapolcaiak közül Nagy György 11 alkalommal mattolta az ellenfél kapusát.

Az Ősi Andreotti fogadta a Bajnok DSE Nemesvámost. Már az első félidőben jelentős előnyt harcoltak ki a vendégek (9-16), s a második harminc percben tovább növelték a különbséget (21-31). Az Ősi legeredményesebb játékosa Pavelka Zsolt volt hét góllal, a vámosiaknál Honyecz Gábor kilenc találatot jegyzett.

Az Egerszegi KK idegenben, Letenyén tudott nyerni: az első játékrészben 15-9-re léptek meg a vendégek, majd egy szoros második etap után 27-20-ra nyertek. A Letenye legjobbja Gál Bertold Sándor volt hét góllal, a másik oldalon Koltai Dániel nyolcszor talált be.

Nem volt esélye a Pápának a keszthelyi Georgikon DSE otthonában. A házigazda 19-15-ös első felvonást követően 35-29-es eredménnyel gyűjtötte be a két pontot. Szakonyi Balázs 12 alkalommal szerzett gólt, de Kovarszki Jánost is meg kell említeni, aki 11 találatig jutott. A Pápa gárdájából a játékos-edző Kapcsándi Zsolt, valamint Sipőcz Milán neve mellett is hét gól szerepel.

Szép sikert könyvelhetett el a Várpalotai Bányász SK U18-as alakulata a Máriaújfalu ellen. Grüll Gábor csapata gyakorlatilag már az első 30 percben eldöntötte a két pont sorsát, hiszen 17-9-re meglépett. Ezután a vendéglátók kissé megnyugodtak, így a vendégeknek sikerült felzárkózni, ám a győzelmet így sem veszélyeztette semmi (28-23). Varsányi András kilencszer, a túloldalon Horváth Bence és Horváth Kristóf egyaránt hatszor volt eredményes.

A hölgyeknél az Egerszegi KK és a Körmend abszolválta a második fordulót is sikerrel, ez a két csapat áll a tabella élén.

Az Egerszegi KK kétséget sem tűrő győzelmet könyvelt el, 44-20-ra diadalmaskodott a Pacsa otthonában. Az első félidőben eldőlt a meccs, már ekkor 15-8-ra vezettek a vendégek. A legeredményesebb góllövő a hazaiaknál Czémánné Balog Tímea volt tíz találattal, míg a zalaiaknál Gotthárd Klaudia tizenkétszer, Balogh Vanda tízszer talált kapuba.

A Körmend sem kímélte ellenfelét, harminc perc után 24-12-re vezetett, aztán 43-20-ra leiskolázta riválisát. Herczeg Kata és Horváth Diána egyaránt hét találatig jutott, a másik gárdától Koronczi-Oláh Katalin hat gólt szerzett.

Nagy meccset vívott a Tapolca az Úrkúttal. Szorosan alakult az összecsapás az első perctől fogva, 13-12-vel mentek vonultak szünetre a küzdő felek. A folytatásban végül a Tapolca kerekedett felül, 30-26-tal szerezte meg a két pontot. Lovász Zsófia nyolc találattal vette ki részét a sikerből, a rivális csapatból Linczmajer Dóra ugyancsak nyolcszor volt eredményes.

Megszerezte első sikerét a pápai Kilián DSE, amely a Vasvárt ütötte ki. A pápaiak 19-9-re húztak el a térfélcseréig, majd 29-16-os végeredmény született. Mózes Fanni a mezőny legjobbjaként 12 góllal járult hozzá a győzelemhez. A másik oldalon Vincze Flóra keze hétszer sült el.

Sima mérkőzést hozott a Góna és a Páterdomb találkozója is. Az első játékrészben a házigazda mindössze hat gólt engedélyezett a vendégeknek (14-6). A szünet után sem változott a játék képe, a Góna akarata érvényesült (33-16). Március Boglárka nyolcszor, míg a vendégeknél Gáspár Klaudia és Mester Anita ötször volt eredményes.

A fiataloké a jövő – Beszélgetés dr. Soós Kálmánnal, a VMKSZ örökös tiszteletbeli elnökével

Huszonegy évig vezette a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetséget dr. Soós Kálmán, ám most átadta a stafétát. A leköszönő elnök azonban továbbra sem szakad el szeretett sportágától, hiszen tanácsadóként segíti egykori munkatársait, és tankönyvet ír a játékvezetőknek.

Soós Kálmán, a szó legjobb értelmében, igazi nyughatatlan személyiség. Az egész életen át tartó tanulásban hisz, ezért folyamatosan képzi magát. Rendszeresen végez kutatómunkát, rengeteg olvas, könyvet ír. Munkáját, minden szinten a tenni akarás, a fejlődésre való törekvés, a maximalizmus jellemzi. Elképesztő energia buzog benne, saját bevallása szerint, nem egyszerű vele az élet, mert munkamániás és perfekcionista. Kellemes beszélgető partner, ismeretei, tudása olyannyira szerteágazó, hogy bátran jellemezhetjük modern kori polihisztorként is.

Kacskaringós utat járt be, ám a kézilabda játékvezetés végig kísérte életét. Tizenkét évesen, 1961-ben ismerkedett meg a sportággal Oroszlányban, három évvel később letette első játékvezetői vizsgáját Tatabányán. Első élvonalbeli mérkőzését 1967-ben dirigálta, Keszthelyi Lászlóval a Tatabánya-Csepel összecsapáson közreműködött. Még ugyanebben az évben Keszthelyre került, ahol a Keszthelyi Haladás NB I/B-s, majd NB II-es női kézicsapatának volt az edzője. Az első diplomáját, agrármérnökként, 1975-ben szerezte, aztán 1977-ben lett „A” kategóriás játékvezető, kezdetben Szabó Józseffel párban, majd Soltész Ivánnal 1987 és 2000 között a nemzetközi keretbe is bekerült. Utolsó, levezető évében Rózsa Lászlóval fújt.

Hosszú és eredményes játékvezetői pályafutása alatt 535 NB-s bajnoki és kupameccsen vállalt szerepet, ebből 362 élvonalbeli (NB I) találkozón fújta a sípot. Vezetett öt Magyar Kupa döntőt is. Nyolc világversenyen képviselte a magyar színeket: utánpótlás, junior, ifjúsági, egyetemi és főiskolás Európa- és világbajnokságokon, valamint egy női vébén közreműködött. A 147 nemzetközi összecsapásból hat negyed-, és két elődöntőt bíztak rá és párjára, sőt egy ízben City Kupa finálét is vezetett, ahol a Stuttgart és a Göteborg mérte össze az erejét.

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetségnek 44 éve, 1977 óta tagja, 21 évig elnökként vezette. A Magyar Kézilabda Szövetségben (MKSZ) is aktívan tevékenykedett, hiszen 2011 és 2019 között a Játékvezetői Albizottság elnöke volt.

Mindezek mellett eredeti szakmájában is csodálatra méltó pályát futott be: agrármérnök, majd szakmérnök lett, később közigazgatási szakvizsgát tett, a Mezőgazdasági Tudományok doktora lett 1988-ban. Többek között a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatal regionális igazgatójaként is dolgozott.

Kiváló munkájáért kilenc alkalommal kapott rangos kitüntetést. Egyebek mellett átvehette a Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjét, 2006-ban a Magyar Kézilabdáért aranyjelvényét, 2019-ben pedig a Magyar Kézilabdázás érdemérmét is.

Az életemet mindig is két dolog határozta meg: a maximalista életszemlélet és a munkamánia. Szerintem az élet a tanulásról szól, épp ezért a mai napig 4-6 órát tanulok, képzem magam – kezdte a beszélgetést.

A korábbi kiváló játékvezető hatalmas tudományos munkát is végez, érdeklődése a pszichológia, a magatartás- és viselkedéstudomány, a vezetés- és menedzsmenttudomány felé fordult. Azt vallja, hogy a játékvezető szerepét, viselkedését, magatartását csak 15 százalékban határozza meg a szabályok ismerete, a fizikai adottságai, vagy a kiváló vizsgák. Szerinte ez is egy szerep, amelyet meg kell tanulni, el kell sajátítani, mint annyi minden mást az életben. Az ebből a témából készült tankönyve várhatóan januárban jelenik majd meg.

– A munkám során mindig is kiemelt figyelmet kapott a játékvezetők oktatása. Hiszek a fiatalokban, ezért arra törekedtem, hogy minél többen kerüljenek be a rendszerbe. Mivel fejlesztő típusú ember vagyok, ezért elnökségeim során elindult a sípmesterek figyelemre méltó utánpótlás képzése, 2012-től egy mentorprogram is, pozíciókat, lehetőségeket kaptak a feltörekvő tehetségek. Büszke vagyok rá, hogy a mai magyar NB I-es és NB I/B-s játékvezetői keret 70-80 százaléka a munkám eredménye – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy vajon az elmúlt 21 évből kihozta-e a maximumot, Soós Kálmán azt válaszolta, ennél sokkal többet akart. Szerinte ugyanis az élet arról szól, hogy tanuljunk és mindig mindenkinél legyünk jobbak. Albert Einsteint idézte, aki azt mondta: „Tanuljuk meg a játékszabályokat, aztán már csak játszani kell – persze mindenkinél jobban!”

Soós Kálmán azonban azt is hozzátette, mindezeket szerető felesége támogatása nélkül nem érhette volna el.

– Az összes tiszteletem a feleségemé. Nem lehetett neki könnyű, hiszen rengeteget utaztam, előfordult, hogy két, két és fél hónapig nem voltam itthon. Ő azonban fantasztikus nő, biztos hátteret teremtett, nevelte a fiúnkat, ráadásul saját karrierjét is szépen építette – fogalmazott.

És, hogy a könyve megírása után Soós Kálmán hátradől-e és élvezi-e majd a nyugdíjas éveit? Kizárt. Rengeteg terve, ötlete vár megvalósításra. Még egyáltalán nem akar, ahogy mondta, lenyugodni, hisz az élet még annyi mindent tartogat számára.

Újra pályán a megyei csapatok

A második fordulót rendezik meg a Veszprém-Zala megyei kézilabda bajnokságban, mind a nőknél, mind a férfiaknál.

Az uraknál két csalódott csapat méri össze erejét október 1-én, pénteken 19 órakor: az egyaránt vereséggel nyitó Georgikon fogadja a Pápát. A találkozó érdekessége, hogy az a Horváth Péter, Marton Balázs páros vezeti, amely a hétközben Európa Liga meccset dirigált a horvát Nexe és a dán Silkeborg között, ahol a tét a csoportkörbe jutás volt. Horvátországból hazatérve  is fontos feladatok vártak és még várnak is a párosra, hiszen csütörtökön a Veszprémi KKFT – BFKA- Veszprém serdülő illetve ifjúsági összecsapást fújták, míg október 4-én, hétfőn az NBI-ben megrendezésre kerülő Fejér – B.Á.L. Veszprém- Telekom Veszprém megyei rangadón működnek közre.

A nyitókörben a MUSE alakulatát kiütő Simontornya a Tapolcát látja vendégül október 2-án (kezdés: 14 óra). Izgalmas rangadónak ígérkezik az Ősi Andreotti és a Bajnok DSE Nemesvámos összecsapása, amit szintén szombaton bonyolítanak le (kezdés: 20 óra).

Október 3-án, vasárnap szintén két meccset rendeznek.  A Letenye fogadja az Egerszegi KK-t 18 órától. Az első fordulóban jól küzdő Várpalotai BSK U18 alakulata pedig a MUSE-t látja vendégül szintén 18 órától.

A hölgyeknél október 1-én, pénteken igazi megyei derbit tartanak, ahol az Úrkút SK méri össze erejét a Tapolcával. Az Úrkút sikerrel vette az első akadályt (25-14-re verte a Vasvárt), a TVSE viszont szabadnapos volt, így számára ez lesz az első fellépés a pontvadászatban. A mérkőzésen 18.30 órakor harsan fel a kezdő sípszó.

A Körmend a nyitókörben elrontotta a Start SE csarnokavatóját, hiszen egy utolsó pillanatban szerzett góllal gyűjtötte be a két pontot (31-32). Most a döntetlent elérő Zalaszentgrót ellen gyarapíthatja pontjai számát (kezdés: október 2., szombat 15.30).

Zárt kapuk mögött bonyolítják le a Pacsai Se és az Egerszegi KK közti ütközetet szombaton 11 órakor, ahol az esélyek egyértelműen a vendégek mellett szólnak.

A pápai Kilián DSE szintén szombaton lép pályára a Vasvárral szemben. Két nyeretlen csapat játszik, de a hazaiak mindent megtesznek majd a pontszerzés érdekében (kezdés: 10 óra).

Október 3-ra, vasárnapra sem maradunk megyei mérkőzés nélkül, ekkor a PLSC fogadja a Lentit. A PLSC jelenleg jobb gólarányával mindenkit megelőz a tabellán, a Lenti pedig az első fordulós döntetlenjével (22-22) ötödik. Kezdés: 11 óra.

Túl vagyunk az első fordulón

Egy-egy pályán komoly izgalmakkal, másutt viszont könnyed csatákkal kezdődött meg a Veszprém-Zala megyei férfi és női kézilabdabajnokság.

A férfiaknál a Pápa biztos sikert aratott a Letenye ellen 19-10-es félidőt követően 36-19-re diadalmaskodott Kapcsándi Zsolt alakulata. A hazaiak közül épp a játékos-edző volt a legeredményesebb, kilenc találattal, míg Sipőcz Milán hét gólig jutott.

Nem volt egy súlycsoportban a Máriaújfalui SE és a Simontornyai KK. Utóbbi már az első félidőben jelentős előnyt harcolt ki (9-18), majd szünet után sem kímélte ellenfelét és végül 16-33-as eredmény született.

Remek csatát hozott viszont a Bajnok DSE Nemesvámos és a keszthelyi Georgikon KDSE összecsapása. Az első harminc perc után még a vendégek vezettek (10-13), ám a térfélcsere után magára találtak a vámosiak, és a 14 találatig jutó Honyecz Gábor vezérletével megfordították a mérkőzést (30-26).

Mindent megpróbált a Várpalotai Bányász SK U18-as alakulata az Egerszegi KK otthonában. Az első félidőben 14-11-re a zalaiak álltak jobban, s bár Grüll Gábor tanítványai többször is felzárkóztak, végül a hazaiak akarata érvényesült (32-27). Az egerszegieknél Péter Levente és Gotthárd Ervin egyaránt nyolc gólt szerzett, míg a VBSK-nál szinte mindenki betalált, a legtöbbször, ötször, Fenyő Jordán volt eredményes.

A TVSE és az Ősi Andreotti találkozón sem unatkozhattunk: a vendégek a félidő végére 19-14-re megléptek. Szünet után a Tapolca igyekezett, ám végül 34-31-es vereséget szenvedett. A hazai oldalon Nagy György és Sulyok Máté hét-hét találatot jegyzett, Ősiben Pavelka Zsolt szintén hétszer mattolta a kapust.

A nőknél nem bírt egymással a Zalaszentgrót és a Lenti egymással. Már az első játékrész végén is döntetlenre állt kettejük csatája (12-12), s ez így maradt a hatvan perc végére is (22-22). A házigazdáknál Koronczi-Oláh Katalin tíz gólig jutott, ahogy a vendégeknél Fehér Kinga is.

Óriási küzdelmet hozott az újonc Start SE Hajmáskér és a Körmend mérkőzése. A Start SE ugyan elhúzott 19-15-re, ám a szünet után visszajött a meccsbe az ellenfél és nemcsak egyenlített, de a hajrában a győzelmet is kicsikarta (31-32). A csarnokavató derbin a hazaiaknál Horváth Kitty 11, Szórády Zsuzsa 10 gólt szerzett, a körmendieknél Herczeg Kata neve mellé szintén 11 találat került.

Fontos idegenbeli meccset nyert meg az Úrkút, amely Vasváron diadalmaskodott. Az Úrkút remek védekezéssel az első játékrészben öt gólon tartotta riválisát (5-12). A második egységben tovább nőtt a különbség a két fél között (14-25). A Vasvárból Káldi Réka volt a legjobb, nyolc góllal, míg az Úrkútnál Linczmajer Dóra volt tarthatatlan, és szerzett kilenc találatot.

Az Egerszegi KK végig vezetve győzte le a pápai Kilián DSE-t. A 15-8-as első felvonást követően a hazaiak 25-18-ra nyertek. A zalaiaknál Jáger Marianna hatszor talált be, a Kilián DSE-nél Mózes Fanni hétszer.

Különösebb megerőltetés nélkül gyűjtötte be a két pontot a Páterdomb LSC a Pacsa Haladás SE ellen. A 27-13-as győzelemből Lukács Andrea hat góllal vette ki a részét, a vendégek legjobbja Kelemen Anita volt öt góllal.

Folytatás a hétvégén!

Indul a megyei bajnokság

A hétvégén megkezdődik a 2021/22-es megyei kézilabda-bajnokság: a férfiaknál 10, a nőknél 11 alakulat küzd meg a minél előkelőbb helyezésekért.

Tavaly az uraknál a szomszédos megyéből átjelentkező Szombathely nyerte meg a kiírást, így a vasiak az új szezonban már az NB II-es bajnokságban próbálnak szerencsét.

Öcsi Tamástól, a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség irodavezetőjétől megtudtuk, ebben az idényben csatlakoztak a Zala megyei csapatok a bajnoksághoz, így tíz együttes próbálhat szerencsét. Közöttük a Várpalotai Bányász SK U18-as gárdáját is benevezték, ami remek lehetőség, hiszen a fiatalok a rutinos felnőttek között pallérozódhatnak. Veszprém megyéből, a palotaiakon kívül az Ősi Andreotti, a Bajnok DSE Nemesvámos, valamint a TVSE Tapolca vesz részt a pontvadászatban.

Az első fordulóban egy mérkőzést rendeznek szeptember 25-én, szombaton, négy találkozót pedig másnap, szeptember 26-án.

A részletes program.:

Szeptember 25.
17.00: Pápa-Letenye.

Szeptember 26.
15.00: Máriaújfalu SE-Simontornya.
17.00: Bajnok DSE Nemesvámos-Georgikon SE, Egerszegi KK-Várpalotai Bányász SK U18.
18.00: TVSE-Ősi Andreotti SE találkozókat rendeznek.

A hölgyeknél tavaly az Alsóörs nyerte meg a megyei sorozatot, és most az NB II-ben próbál szerencsét. Természetesen itt is jobbára a két megye – Veszprém és Zala – összeállásából alakult ki a tizenegy gárdát számláló mezőny, de két Vas megyei együttes is nevezett. Új gárda, a hajmáskéri Start SE, rajta kívül az Úrkút SK, a pápai Kilián DSE, valamint a Tapolcai TVSE csapatai érkeztek a megyéből.

Az első forduló a Start SE Hajmáskér szempontjából különleges esemény, hiszen a Körmend elleni mérkőzéssel avatják fel hivatalosan a nemrégen megépült sportlétesítményt a településen.

A program szerint a hétvégén, pénteken és szombaton egy-egy találkozót tartanak, míg vasárnap három összecsapás lesz.

A részletes program.

Szeptember 24.
18.00: Zalaszentgrót-Góna SZKKE Lenti.

Szeptember 25.

14.00: Start SE Hajmáskér-Körmendi DMTE.

Szeptember 26.

11.00: Vasvár VSE-Úrkút SK.
15.00: Egerszegi KK-Kilián DSE.
17.00: PLSC-Pacsai SE.

A TVSE szabadnapos.

Nagyszerűen teljesítettek

A kézilabda játékvezetők és versenybírók számára augusztus végén kezdődött a szezon. Előbb a versenybírók adtak számot tudásukból Veszprémben.

A játékvezetők A-B keretes országos továbbképzését Egerben tartották. Veszprém megyéből öt páros vett részt a kétnapos eseményen.

Az első napon inga futással indult a program, majd szakmai előadásokon pallérozódtak a résztvevők. Az egyik ilyen ugyan nem kötődött szorosan a sportághoz, ám a játékvezetéshez annál inkább. Kassai Viktor, korábbi FIFA kerettag labdarúgó sípmester mesélt az orosz labdarúgó szövetség belső helyzetéről, valamint az ottani játékvezetők képzési módszereiről. Rendkívül érdekes és tanulságos beszámoló volt. Ezt követően megyénk sportdiplomatája Soós Balázs, a Magyar Kézilabda Szövetség nemzetközi igazgatója is beszámolt a résztvevőknek a tokiói olimpiai játékok tanulságairól, új irányelveiről.

Másnap újabb fizikai teszt várt az egybegyűltekre, ezúttal a Cooper-futáson kellett bizonyítani, kinek, milyen az állóképessége a 12 perces feladat alatt. Aztán két prezentációt követően az elméleti és videó teszt következett. Szerencsére a Veszprém megyei játékvezetők alaposan felkészültek, mind a fizikai, mind az elméleti vizsgákon nagyszerűen teljesítettek, mindenki sikeresen abszolválta a számára előírt vizsgákat egy kivétellel, egy játékvezetőnk a fizikai teszteket apróbb sérülése miatt szeptember második felében fogja teljesíteni.

A következő hétvégén pedig megyénk NBII-es játékvezetőinek következett a kötelező vizsga, melyen megyénket 14 fő (7 páros) képviselte. Nekik a múlt heti A-B keretes vizsgához hasonló előadások, és Cooper teszt volt a program.

Tari Tibor megemlékezés

A tegnapi napon megemlékeztünk egykori kollégánkról, Tari Tiborról, aki két éve, hogy itthagyott minket. Az emlékezés koszorúját Tóth Károly, a VMKSZ Emlékbizottságának vezetője, és a VMKSZ munkatársai helyezték el Tibor végső nyughelyénél.

Emlékét örökké megőrizzük. 

Jubiláló játékvezetők

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség jubiláló játékvezetőit díjazta.

A Telekom Veszprém-Csurgó NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés szünetében elismerést kaptak azok a játékvezetők, akik az idén jubilálnak. A díjakat Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke, valamint Öcsi Tamás, a VMKSZ irodavezetője adta át.

Huszonöt éve tevékenykedik a pályán Ács Zsolt, Báder Róbert, akik a VMKSZ Fegyelmi és Etikai Bizottságának tagjai, aktív játékvezetők, NB I-es versenybírók. Bóna Szabolcs, a VMKSZ Játékvezető Bizottságának vezetője, NB I-es sípmester, 2017-ben az év játékvezetője. Németh Csaba, a VMKSZ újonnan kinevezett elnöke, NB I-es versenybíró. Tóth Károly, az Emlékbizottság elnöke, NB I-es versenybíró.

Harminc éves jubileumi díjat kapott Horváth Péter és Marton Balázs: nemzetközi játékvezetők, 2018-ban az év játékvezető párosa, akik 2015-ben női Bajnokok Ligája finálét is vezettek.

Dobovai Zoltán már harmincöt éve dolgozik a sportágban, a VMKSZ Fegyelmi és Etikai Bizottságának vezetője, NB I-es versenybíró.

Tiba András pedig igazi rekorder, negyvenöt éves jubileumát ünnepelhette, ő jelenleg a VMKSZ játékvezető-küldője, aktív versenybíró.

Első ízben adták át a korábbi NB I-es játékvezető és versenybíró, a Veszprém megyei szövetség főtitkára és a Játékvezető Bizottság elnöke tiszteletére alapított Szabó József (Cubi) díjat. A VMKSZ ezzel az elismeréssel szeretné megőrizni Szabó József emlékét. A VMKSZ Emlékbizottsága dr. Soós Kálmánnak, a VMKSZ leköszönő és már tiszteletbeli elnökének ítélte oda a kitüntetést, a sportágért végzett több évtizedes kimagasló és áldozatos munkájáért. A díjat Szabó József fia, Szabó Zsolt adta át.

Legyél TE is Játékvezető!

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség Játékvezetői Bizottsága  alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít. Várjuk minden jelenlegi vagy korábbi kézilabdázó, vagy a sportágat kedvelő jelentkezését, akik a jövőben játékvezetőként szeretnének a mérkőzéseken közreműködni. A tanfolyamot sikeresen teljesítők akár már ebben a szezonban mérkőzést vezethetnek.

Jelentkezési feltételek

  • betöltött 14. életév (18 év alatt szülői beleegyezés szükséges)
  • sportorvosi igazolás (beszerzése és bemutatása a gyakorlati vizsgáig bármikor lehetséges)
  • fizikai felkészültség

A képzés helyszíne: Veszprém,Wartha Vince u. 3.
A képzés hossza: 44 órás elméleti képzés nemzetközi, illetve NB I-es játékvezetők közreműködésével! 

Nyitó előadás: 2021. szeptember 19.-én 09:00

A képzés ára: 10 000 Ft

A részvételi díj tartalmazza:

  • a szabálykönyv árát
  • 1db Fox40 sípot
  • sárga, piros, kéklapot

Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 19-ig!

Jelentkezni és bővebb felvilágosítást kérni Öcsi Tamásnál az alábbi elérhetőségeken:
vmksz@vmksz.hu email címen
vagy a
20/389-4193 telefon számon lehet.

Szakmailag is a csúcson

A veszprémi Soós Balázs több mint harminc mérkőzésen közreműködött a tokiói olimpia kézilabda tornáján. Mondhatjuk, szakmailag révbe ért, ám a család mindennél fontosabb számára, így az idei nagy tornákat a továbbiakban kihagyja, mert születendő gyermekére és párjára koncentrál a következő hetekben és hónapokban. 

Kettős funkciót kapott Tokióban Soós Balázs: játékvezető ellenőrként és versenybíróként is foglalkoztatta a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) az ötkarikás játékokon. A veszprémi szaktekintély elmesélte, a koronavírus-járvány miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) arra kérte az IHF-et, hogy a lehető legszűkebb létszámú személyzettel bonyolítsák le a kézilabda tornát, ezért a rajt előtt kétszer is keretet szűkített a szövetség. Végül tizenhárom játékvezető ellenőr és versenybíró tevékenykedett az eseményen, köztük egyetlen magyarként Soós Balázs.

Klubszinten a női és férfi Bajnokok Ligája Final Four, válogatott szinten az olimpia az év legfontosabb kézilabdás eseménye. Balázs abban a szerencsés helyzetben van, hogy gyakorlatilag minden jeles tornán részt vett és aktívan közreműködött már: Európa- és világbajnokságon, Bajnokok Ligája négyes döntőn és legutóbb az olimpián is.

Tokióban több mint harminc mérkőzésen számítottak rá, a férfiaknál a bronzmeccsen (Spanyolország-Egyiptom 33-30) is ő volt a versenybíró.

– A női és a férfi tornán is szinte tapintható volt a feszültség. Az olimpiai bajnoki cím a csapatok Szent Grálja. Mindenki nyerni akar, hatalmas a nyomás valamennyi együttesen, nemcsak a dicsőség, hanem az egyéb anyagi juttatások miatt is. Ugye azt mondanom sem kell, ahogy hazánkban, úgy más országokban is tekintélyes támogatás illeti az olimpiai érmeseket – magyarázta a Magyar Kézilabda Szövetség nemzetközi igazgatója. 

Soós Balázs úgy vélte, rendkívül kiegyensúlyozott volt a mezőny a férfiaknál és a nőknél is, senki nem lógott ki lefelé, vagy fölfelé. Az összecsapások zömén a napi forma döntött, így kiszámíthatatlan és izgalmas találkozók színesítették az eseményt. Szerinte egyértelmű volt mindkét finálé, Franciaország kettős sikeréhez végül kétség sem férhetett. A játékvezetéssel is elégedett volt. Azt mondta, a leggyengébb játékvezetői teljesítmény is elfogadható volt. 

– Ellenőrként komoly kihívás volt egy-egy jól sikerült meccs után kritikát megfogalmazni, ám mégis meg kell tennünk, hogy tovább fejlődjenek, tanuljanak a sípmesterek. Ezen a szinten nem elég elmondani, hogy adott pillanatban tévedtél, fel kell tárni a hiba okát, meg kell mutatni, mi vezetett odáig, hogy rossz ítéletet hoztál – avatott be a munkájába.

– Az idei év számomra szakmailag a csúcs volt. Korábban szerepeltem már Európa- és világbajnokságon, azonban idén Kölnben, a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, majd nyáron az olimpián is tevékenykedhettem. A karrierem viszont egyáltalán nem olyan fontos, mint a családom, ezért úgy döntöttem, az év további részére kérvényezem, tekintsenek el a szerepeltetésemtől – tudtuk meg. 

Balázs hozzátette, októberre várják kedvesével első gyermeküket, szeretne ott lenni, és az első hetekben is aktív részese szeretne lenni a baba érkezésének, ezért november 1-ig biztosan kihagy minden jelentős kézilabda eseményt, nem utazik a Super Globe-ra és decemberben a női világbajnokságra sem. Novembertől ismét vállal majd kisebb munkákat, például a Bajnokok Ligájában, ám addig is a család az első és a legfontosabb.

– Tudom, nem mindenki merné ezt bevállalni, ám ennyi rangos eseménnyel a hátam mögött tét nélkül tudtam nemet mondani, kicsit sem fogom azt érezni, hogy lemaradok valamiről. Az IHF versenybizottságának elnöke nagyon támogató volt, még azt is elmondta, büszke rám ezért a döntésért. A karrier fontos dolog, azonban nekem a családom sokkal előrébb való. A szeretteim támogatása nélkül nem lettem volna képes ilyen szakmai sikereket elérni, úgy érzem, most teljes mértékben rájuk kell koncentrálnom – húzta alá.